A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Kilián István: Sanctus Nicolaus Episcopus seu liberalitus coronata – A magyarországi iskoladráma példája 1688-ból

jelenik meg az első actus chorusában Fortuna (szerencse), Pudicitia (szemérem), Miklós helyett saját geniusa (Genius Nicolai), Fama (hír), Aeternitas (örökkévalóság) valamint Lippai Miklós geniusa (Genius Lippaiensis). Ez a költői betét nem töri meg a cselekmény vezetést, hanem az egyébként is emelkedett témát még emelkedettebbé teszi. A III. actus első chorusában pedig klasszikus mitológiai alakok jelennek meg: Aeolus, aki barlangjukból kiszabadítja a szeleket, Neptunus, aki a szélkavarta tengeren csendet teremt, és a Szelek (venti). Itt a Chorus dramaturgiai „előkészítést" végez, a cselekményt megelőzi, hiszen még csak ezután következik a fabula viharjelenete. Ugyanennek az actusnak a második chorusa is ezzel a céllal született. A nézőt, a tanulókat a barokk dráma sajátos nyelvén az allegóriákkal kívánja felkészíteni a nagy szentségtörésre, a keresztényüldözésre és a bálványimádás uralmára. Ezért jelenik meg a színen az Idolola (a bálvány), Diocletianus és Maximianus geniusa, s velük szemben a majdan valóságosan is igaztalan börtönre, üldöztetésre ítélt Genius Nicolai. A IV. actus chorusának már csak egyetlen „szereplője" van: a Potentia Divina (isteni hatalom), amely, mint a gyermek a labdával vagy a kockával játszik az emberi sorsokkal, s közben a recitált szöveg az emberi sors változékonyságáról szól, a szenvedést boldogság és megbecsülés követi. Ilyen értelemben ezt a chorus is előkészíti, bevezeti a történést, hiszen a V. actus Constantinusa megszünteti a keresztényüldözést s magát Nicolaust is kiszabadítja börtönéből. A záró actus chorusa már több, mint afféle előrejelzés. Diocletianus és Maximianus saeculumát váltja Konstantinus saeculuma. Klasszikus emlékeket sejtetően az aranykor váltja a vaskort. Az egymással szembenálló allegorikus figurák harca ez. Így talán tisztán látjuk a chorusok dramaturgiai szerepét. Többféle műfaj ötvözete ez a reprezentatív jezsuita tragédia. Dömötör Tekla

00 a XVII. század drámáit műfaji tekintetben az alábbiak szerint osztályozza: szerelmi dráma, moralitás, mitológiai játék, társadalmi szatíra, a komikus közjáték, a történelmi dráma, a népies vallásos dráma, valamint a vetélkedések, dramatizált vitairatok, tanköltemények. Ezekben a kategóriákban alig tudjuk elhelyezni a Miklós-drámát, amely a reneszánsz drámától nemcsak a szerkesztés egyik legfontosabb jegyét, az öt actusra való tagozódást, hanem bizonyos műfaji sajátságokat is örökölt. Kétségtelen felfedezhetők a darabban a mártírpassiók jegyei, mint Hrotsvita drámájában.

8

'

1 Bizonyos didaktikus részek tankölteménynek hatnak, más részek viszont a drámai költemény hatását keltik.

87 Néhány scenában ugyanis csak egyetlen szereplő jelenik meg, s ez a középkori misztikára vagy Kempis Krisztus követése című munkájára emlékeztető modorban mond monológot.

88 Jablonkay a jezsuita iskoladráma műfajait határozza meg. A jezsuita drámák lehetnek ritmikus párbeszédek, pásztorjátékok, kisebb jelenetek (acti84 A kérdéssel kapcsolatban vö.: Varga Imre: Magyar nyelvű iskolai előadások a XVII. század második feléből. (Budapest 1967.). Irodalomtörténeti Füzetek nr. 59. 85 Vö.: RMDE I. 214-232. 86 Három körösztyén leány. Vö.: RMDE nr. 22. I. 491-511. Kardos Tibor: Drámai szövegeink története a középkorban és a renaissance-ban. RMDE 133-135. 87 Jellemzőek a chorus jelenetek, Nicolaus elmélkedő monológjai. Tankölteményszeru a IV. actus harmadik scenája, amelyben Nicolaus a hit igazságaira tanítja az ethnicusokat. Vö.: Dömötör: i. m. I960. RMDE 229-231. 88 Kempis elmélkedéseinek népszerűségére mi sem jellemzőbb, hogy Pázmány 1624-ben lefordítja a neves ájtatossági író Imitatio Christi című munkáját. Pázmány bevezetőjéből azonban kiderül, hogy tudta nélkül két évvel korábban rendtársa. Vásárhelyi Gergely is lefordította ezt a munkát. Vö.: Bán Imre: Pázmány Péter. MIT II. 127. 398