A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Kilián István: Sanctus Nicolaus Episcopus seu liberalitus coronata – A magyarországi iskoladráma példája 1688-ból

senki nem fogadja be, ha beteg, meleg ágyat senki nem ad neki, mindig a szabad ég alatt kell aludnia, s igen gyakran nyomorultan éheznie is kell. Egyszer durva szavakkal szidják, máskor rútul ütlegelik. Pénz helyett dorongot adnak, kenyér helyett követ és korbácsot kóstolhat. Életében a szemétdombon fekszik, halottan a trágyába teszik. Nincs állat, amelynél többre becsülnék, mint a szeméten rúgnak rajta egyet. Ó koldusok szerencsétlen sorsa, kegyetlen élet, naponkénti halál. Bárcsak kiszabadulhatnánk az életnek ebből a nyomorúságából - sóhajt fel a koldus - vagy legalább csak megszánnának bennünket! (III. act. 10. scena.) Az ismeretlen szerző az ifjúság elé követendő példaként állította a tökéletes embert, a szentet, myrai Miklóst, aki a pásztorok közül került Myra püspöki székébe (III. act. 9. scena 19-20: „Melius о melius meum curis solutus ducerem pastor gregem.") A szerző többször kihangsúlyozza, hogy ezt az egyszerű embert jámborsága, jó szíve emelte a püspöki székbe. Nicolaus álmot lát, amely szerint rá püspöki hatalom vár. Vonakodik elfogadni, hiszen - hangzik a szöveg - a hatalom gőgössé, a lágyszívűt keménnyé, a jámbort gonosszá teheti. Ritkán fordul elő, hogy a hatalomra jutott ember megőrzi szerénységét. A rang az adakozóból fösvényt, az igazból hazugot, a szentből bűnöst csinál. (III. act. 1. scena 32-41.). A püspöki tanács tagjai is rendkívül körültekintően igyekeznek Myrának új püspököt választani. Legyen az új püspök adakozó, jószívű, jóságos, józan életű, igaz, szent, szemérmes, állhatatos, alázatos s lelegyen tekintélye mindenki előtt (III. actus 6. scena 12-14.), aki nyáját figyelemmel kíséri, aki mint a biblia példabeszéd pásztora, elmegy az elveszett juh után, ott hagyja a kilencvenkilencet, s ha megtalálta vállán hozza haza az elveszettet.

79 Másutt Konstantinus szájába adja az ismeretlen szerző azokat a követelményeket, amelyeket az uralkodó elé kíván állítani. Az új császár alattvalói érdekeit tartja szeme előtt, megvédi a hazát, a családi tűzhelyet, az oltárt, a jogot és a magántulajdont (opes). Zsarnokként nem akarja alattvalóit elnyomni. Nem ez illik a császárhoz, hanem a jószívűség. A harag felforgatja az országot. Az az igazi király, aki önmagának tud parancsolni. (V. actus 1 scena 52-79.) Majdnem ugyanezeket a gondolatokat ismétli el Nicolaus a néphez intézett szónoklatában. A cselekmény az elmondottakból világosan látszik. A szerző a Miklós élete köré fonódó legendát teljes egészében fel akarta dolgozni. Ebből a teljességre való törekvési szándékból következtethetünk az elveszett I. actus cselekményére is. A legenda szerint - mint fentebb már említettem - egy fogadós megölt három diákot, s amikor ezt Miklós megtudta, csodálatos módon feltámasztotta őket. Ezért szokták többek között három ifjúval is ábrázolni Miklóst.

so Nagyon valószínű, hogy az első actusnak ez volt a cselekménye. A dráma szerkezete hűen követi a klasszikus hagyományokat. A vihar leírásánál egy forrásjelzet (III. actus Chorus: Aen. I.) vagy az ovidusi aranykor képe felmerülése alapján nyilvánvaló, hogy a szerző az antikvitásban igen járatos. Bizonyosra vehető tehát, hogy a dráma szerkezeti részekre való osztásánál is antik példák, elsősorban talán Terentius lebeghetett a szeme előtt. 79 Vö.: Luk 15,4-8; Ján: 10,1-21; a hasonlat már az ószövetségben is előfordul: Ps 22, 4, íz: 40. 11; Jer: 23, 1; Ez: 34, 37, 24; Zak: 11,4. 80 Vö.: Bálint Sándor: i. m. 103-106. 395'