A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Kilián István: Sanctus Nicolaus Episcopus seu liberalitus coronata – A magyarországi iskoladráma példája 1688-ból

Constantinus Magnust 4 Orator köszönti, mert ő hozza el a vaskor után az aranykort, elűzte az éjszakát és a vihart, s megteremtette a fényt, s azt kívánják, hogy annyi jóban legyen része, amennyiben ő részesítette a keresztényeket. Nagy Konstantin köszöni a hűséget, megígéri, hogy a hazát és a családi otthonukat védelmezni fogja. Az erény elnyeri majd jutalmát. A birodalmat szeretettel fogja kormányozni, mert a királyhoz a jószívűség illik, a keményszívűség a zsarnok tulajdona. A harag és a düh felforgatja az országot. Parancsolni csak az tud, aki önmagát is meg tudja fegyelmezni. (V. Act. 1. sc.) A Chorusban Diocletianus és Maximianus Saeculuma jelenik meg, amiket Constantinus Saeculum aureuma elűz. Az elűzöttek Orcus segítségét kérik, minthogy segítséget nem kapnak, megátkozzák Avernus királyát. Diocletianus saeculuma Africus, Maximianus pedig Eurus jelképe alatt jelennek meg a színpadon, ezek keltette, kergette felhők, a bálványimádást jelképezik, amelyek eltakarják a napot, azaz magát Krisztust. Constantinus elhatározza, hogy a pogány isteneket elűzi, a templomokat földik lerombolja, a megalázott keresztényeket kiszabadítja. Praefectus Aulae jelenti a császárnak, hogy Myra püspöke börtönben sínylődik. Constantinus parancsot ad kiszabadítására. (V. act. 2. sc.) A börtönből kiszabadult püspök börtönéről elmélkedik, kár volt az éjt napfénnyel, a fájdalmat örömmel, a bűzt illattal, a börtönt palotával felváltania. Szívesen maradt volna börtönében. (V. act. 3. sc.) Myra polgárai boldogan köszöntik püspöküket, ő pedig a császár iránti hűségre biztatja híveit, mert ebben az országban a szeretet uralkodik, s hol a szeretet van hatalmon, ott számkivetésben van a harag, s halott a gyűlölet. Az Epilógusban pedig a Genii Coelestes, a Genius Nicolaus a Pallas Trencheniensis jelennek meg. A Liberalitas Lippaina pedig a legjobb tanulóknak kiosztja a jutalmakat. A dráma cselekményének vázlatos ismertetése után nyilvánvaló a kérdés: mi volt az ismeretlen író célja a drámával? Nyilvánvaló, hogy a szerző a tanulóifjúság elé akart példát állítani: legyenek jók és áldozatkészek, mint Miklós. Ajándékozzanak jókedvűen, szeressék az Istent, vélt utasításait pedig gondolkozás nélkül teljesítsék. Ne törekedjenek gazdagságra és hatalomra, hiszen úgy járhatnak, mint Eumenius. A kapott ajándékért adjanak hálát, ha pedig igazságtalanul bánnának velük, Thaliaként ne zúgolódjanak, hiszen a gondviselés, nem tudni mikor, a sérelmeket orvosolja. Szeressék a meditációra, az önvizsgálatra termett magányt, ha azonban sorsuk vezető posztra helyezi őket, az alájuk rendeltekért - hitük megcsorbítása nélkül - vállaljanak mindent, még a megkínoztatást és a börtönbüntetést is. Reménykedjenek a reménytelenségben, szánják meg az elesettet és a szegényt. A másik írói cél már sokkal konkrétabb: a trencséni jezsuita szerző méltóképpen akart köszönetet mondani myrai Miklós XVII. századbeli utódjának, Lippai Miklósnak, aki az iskolai színház költségeire tetemes összeget adományozott. Ezért érzünk a sorok mögött ódái ányalást, s egy-egy scena monológja - kiszakítva a drámai mű egészéből - önálló ódaként is felfogható. Nyilvánvaló, hogy itt nemcsak a középkori himnuszok formajegyeit magukon viselő „dalbetétekre" gondolunk, hanem a Nicolaus szájába is adott monológokra, amelyek a szenvedés boldogságáról, a magány édességéről, a szegénység alázatos elviselésének szükségességéről szólnak. Az ódák között talán a legszebb a szegénység himnusza. Nincs nyomorultabb a szegény embernél, az emberek között ő a legszámkivetettebb. Senki sem szánalomraméltóbb a koldusnál, aki egész nap pénzért könyörög. Otthonába 394