A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Művelődéstörténet, irodalomtörténet - Kilián István: Sanctus Nicolaus Episcopus seu liberalitus coronata – A magyarországi iskoladráma példája 1688-ból

téneti magja talán csak egynek van. Myrában a püspökválasztás gondját kell valahogyan megoldani. A választó atyák egyetlen személyt illetően sem tudtak megállapodni, ezért a véletlenre bízták az új püspök megválasztását: az a férfi legyen a püspök, aki először lépi át a választás színhelyének, a templomnak a küszöbét. Minthogy Miklós lépett először a templomba, ő lett Myra új püspöke. Ebből a legendából a történeti tény nyilván csak az, hogy Myrában volt püspök. A másik legenda szerint egy elszegényedett család három leányát úgy mentette meg szüzességük kényszerű feláldozásától, hogy éjszaka, titokban, soha nem fedve fel kilétét, az ablakon át aranyat csempészett be a lányoknak, s ezzel nemcsak azok tisztességét mentette meg, hanem az éhezéstől is megóvta őket. A harmadik legenda szerint egy alkalommal a viharos tengert lecsillapította, végül pedig a negyedik legenda szerint még nagyobb csodákra is képes volt. Egy fogadós három vándordiákot megölt és feldarabolt. Miklós ezt megtudta, s csodálatosan feltámasztotta őket. Életének helye alapvetően a keleti egyházhoz köti a szentet. A legendák alapján azonban nemcsak a szüzek, a hajósok patrónusa, hanem a vágáns, kóborló diákoké is. A legendák keletkezési körülményeiről többet nem lehet feltárni, annyi azonban bizonyos, hogy főleg Keleten igen gyorsan terjedt kultusza. Olyannyira, hogy a pravoszláv keleti rítusú templomokban az ikonosztázon a képek sorában külön számára kijelölt hely van. Az őt ábrázoló kép nélkül ikonosztáz nem létezhet. Justinianus idejében (527-565) Konstantinápolyban már több templomot szenteltek tiszteletére. Kultusza Oroszországban rendkívül kiterjedt volt. A IX. században már Rómában is találhatunk neki szentelt templomot, a X. században már Itáliaszerte elterjedt tisztelete, s innen a XI. században már Franciaországba is eljutott. Kultusza profanizációjának jegyeit már a középkorban felfedezhetjük. Szokásban volt ugyanis, hogy aprószentek napján (december 28.) gyermekpüspököt választottak (episcopus puerorum), s őt teljes püspöki ornátusban az ujjongó, örvendező fiatalság a templomba kísérte. Ezen a napon még a felnőttek is engedelmeskedtek a gyermekpüspöknek, jutalmakat és büntetéseket is osztogatott. Ez a szokás később aprószentek napjáról Miklós napra tevődött át. Kultusza természetesen lecsapódott a képzőművészetben is. Általában püspöki ruhában, palástban és infulában, püspökbottal a kezében, néha még könyvekkel szokták ábrázolni. Attribútumai közé tartozik még a legenda alapján három kenyér, három alma vagy három arany golyó is, alkalmanként előfordul hajó vagy horgony is.

52 Az első képzőművészeti emlékünk róla a XIII. századból való (egy miseruha) Lavanthalban. Egyébként még Soestben, Kölnben, Chartrban őriznek róla középkori ábrázolásokat. A XIV. századból való a Giottinónak tulajdonított, s őt ábrázoló kép, lefestették azonban Cimabue, Tizian, Andrea del Sarto, Zeitblom, Wolgemut, Veronese és Pesello. Danzigban 1525-ben készült egy szent Miklóst ábrázoló oltárkép.

53 A Miklós-kultusz európai elterjedtségének vázlatos bemutatása után joggal sejthetjük, hogy Magyarországi kultusza talán elterjedtebb lehetett, hiszen az őt patrónusának tartó Oroszországhoz, illetve Bizánchoz, a keleti keresz52 Vö.: Michael Buchberger: Lexikon für Theologie und Kirche. (Freiburg 1962.) VII. 994. Vö. még: Bálint Sándor-. Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza. (Budapest, 1938.) 103-106. 53 Vö.: Michael Buchberget: i. m. i. h. Vö. még: Művészettörténeti ABC. Szerkesztették: Molnár Albert, Német bajos, Voit Pál (Budapest, 1961). 275; Heinrich Detzel: Christliche Ikonographie. Ein Handbuch zum Verständung der christlichen Kunst (Freiburg am Bresgau 1896.) II. 548-551. 25 Déri Múzeum évkönyve 385