A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Varga Gyula: A derecskei hagyma- és zöldségtermesztés

disznóhúst is főztek bele. (Készítésmódja nagyjában megegyezett a hagymalevessel, de egészen sűrűre főzték.) Eléggé elterjedt volt a hagymasaláta vagy ecetes veres hagyma. (Ebben az esetben a hagymát vékony karikára vágták, lesózták, egy-két óráig állni hagyták, majd kimosták, újból ecetes levet öntöttek alá s savanyúságként húsételek mellé fogyasztották. Van, aki befőttes üvegben télire is eltette. Ebben az esetben sokan a felszeletelt hagyma közé zöldpaprikát, uborkát is aprítottak s az egészet megborsozták.) A hagymával készült ételeket nem soroljuk fel, hiszen a táj paraszti étrendjében alig van olyan főtt étel, amelybe vöröshagymát nem tesznek. De meg kell még említeni, hogy a nyílt tűzön szalonnát sütő gazdák és a gazdák kosztján dolgozó cselédek, napszámosok a szalonnasütő nyárs végére egy kisebb fej vereshagymát húznak s ezen át csurgatják a zsírt a kenyérre. Szegény emberek pedig ínséges időkben kenyérrel ették a vereshagymát. A hagymával ízesített ételeket általában mindenki szerette, de a kimondott hagymaételeket nem becsülték, csak kényszerből vagy megszokásból ették. Különösen szegény ételnek számított a hagyma kenyérrel. A vereshagymának különféle gyógyító erőt tulajdonítottak. Az apróra vágott, kevés szappannal kevert hagymát a gyulladásos sebre tették s a hiedelem szerint ez „kiszitta" a sebet s ezzel „elmúlt a mérge". A méhcsípést hagymalével kenték be, akkor nem dagadt fel. Ha a gyereknek fájt a hasa, apróra összedarabolt vereshagymát tettek rá. Azt tartották, a hagyma segíti az emésztést. Használták különféle állati betegségek gyógyítására is. A szappannal, borssal, paprikával összegyúrt, apróra vágott vereshagymával kevert gombóc megindította a szarvasmarha kérődzését, a lónak „tisztította a vérét". A baromfi jobban tojt az apróra vágott hagymától. A hagymát tisztítószerül is felhasználták. A barna bőrből készült cipőt ezzel fényesítették s egyesek hagymalével tisztították a festett bútorokat is. A hagymatermesztés, mint láttuk, közvetve vagy közvetlenül az egész társadalmat érintette; valamilyen formában mindenki kapcsolatba került vele. A létrejött munkamegosztás részben a férfiak és nők, részben a társadalmi rétegek differenciálódását segítette elő. A makóiakhoz hasonló hagymás réteg azonban nem alakult ki. A hagymatermesztés mindvégig a gabonatermesztésen alapuló gazdálkodás olyan melléküzemága maradt, amely elsősorban a földművelés és állattartás más ágaiban le nem kötött munkaerőket foglalkoztatta. A férfiak a talajművelés és vetés nem számottevő munkáján kívül csak a mezőgazdasági munkák elvégzése után, az őszi, téli időben kapcsolódtak be a hagyma árulásába. Elsősorban tehát a nők és a fiatalabb korosztályok munkaereje jelentette a legfontosabb tényezőt. Nem alakult ki külön kereskedő, közvetítő réteg sem. Az a néhány kupeckedő paraszt vagy kofa, akik igyekeztek maguknak ebből hasznot húzni, szintén nem vált meg a földművelés és a gazdálkodás hagyományos munkájától, csak mellékesen, kevés földje mellett sok ráérő idejében foglalkozott a hagymakereskedéssel. Nem jött létre számottevő szövetkezeti társulás sem. Mindez azt eredményezte, hogy a hagyma- és zöldségtermesztés Derecskén mindvégig megmaradt a hagyományos paraszti gazdálkodás, bár volumenében nem elhanyagolható, de technikáját tekintve kezdetleges mivoltában. A korszerű termesztési elvek csak az 1940-es években kezdtek volna betörni, ekkor azonban már nem fejlődhetett ki, mert a felszabadulás utáni gazdasági szervezés a kisparaszti termelés helyett a nagyüzemi formák kialakulását segítette. 274