A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Papp József: A kender szerepe Tiszacsege társadalmi életében

A fonók közössége - amint az előzőekben láthattuk - századunk első évtizedeiben létszámában megfogyatkozott, olyan kis zárt egységek voltak, amelyek a társadalmilag szegényebb néposztály számára nyújtottak közös szórakozást a hosszú téli estéken. A vagyonosabbak utóbb ezekből a közösségekből már kimaradtak, az odajárókat lenézték, „kócosoknak" nevezték. A fonók falunkban 1925. táján kezdenek felbomlani, elmaradni. A fonás, a kendernek saját célra való termesztése az olcsó gyáripari termékek térhódításával egyre inkább háttérbe szorul, végérvényesen azonban csak 1945 után maradt abba. Ma a faluban csak egy öreg asszony fon, akit ezért „csepűrágó B. Zsuzsi" névvel illetnek. Ö is inkább csak megszokásból csinálja, mert leányainak „a vászon nem kell, inkább csak a nájlon holmi". Az egykori szövő-fonó asszonyok közül is csak kevesen élnek, s a kender megmunkálásának emlékeit már csak körükben ritkán megforduló érdeklődő kutatók számára tartogatják. A kendermunka tárgyi emlékei jobbik esetben a falu múzeumába kerülnek, vagy áldozatául esnek az újabban divatos lakáskultusz sznob hívei időnként megjelenő rajának. A pénzért eladott díszesebb tárgyakat idegenek hurcolják széjjel az ország különböző tájaira. 256