A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1973 (Debrecen, 1975)

Néprajz - Papp József: A kender szerepe Tiszacsege társadalmi életében

Ezen íratlan szabály ellen vétőket „kinézték" a családból. A gazda lányok nem is barátkoztak a fonóbeli „kócosokkal". A hosszú téli estéken szinte egyetlen szórakozást nyújtó fonókba nagyon vágyakoztak a lányok. A fonóbaj árashoz azonban szülői engedély kellett, amit nem egy esetben csak nehezen kaptak meg. „Édesanyám nem akart engedni, mert a néném is odajárt és három évig udvarolt neki az ura és sokallotta, hogy olyan sokáig nem vette feleségül. Ennek ellenére csak elmentem, mert csábítottak a barátnők - vallotta V. S.-né. A fonóból a leány addig nem mehetett haza, amíg a guzsalyon levő kendert le nem fonta. Ha mégis úgy indult el, hogy még maradt valami a guzsalyon, akkor a többiek viccelődve azt mondták neki, hogy „kolbász nő benne". Egyébként otthon is szóvá tették, hogy „csak hancúroztatok te és nem fontatok, ezért nem mehetsz legközelebb." Az ilyen lány, hogy szemrehányás ne érje otthon, eldugta a kendermaradékot, „a huncutabb ja meg az úton elhajította." A fonóból természetesen a fiúk sem maradhattak el. Minden fonóháznak kialakult fiú törzsgárdája volt. A nősember, mint ahogyan a házasasszony sem, nem járhatott a fonóba. A fonóba csak „érett legényember járhatott, a tejfeles szájút a leányok kisodorták onnan." A fiúk guzsaly helyett kisszéket vittek magukkal s a kiválasztott leánnyal szemben arra ültek le. A fiúk rendszerint megvárták a lányokat és haza kísérték őket. A lányok mindig egyszerre indultak haza, egyenként nem mehettek, mert akkor „megszólták őket, hogy biztos cicázni megy a fiúval". A fiúk azonban egyenként is elhagyhatták a fonót. Ilyenkor, ha volt kedvese, az kikísérte a kapuig, de csak rövid ideig maradhatott kint a fiúval, mert különben a háziasszony rá szólt, hogy „mit csináltok olyan sokáig odakint". Ügy tűnik, hogy a fiúk és a lányok is a fonóbeli kiválasztottjaikat nem mindig tekintették a jövendőbelinek. Az adatok többségében a fiú nem a fonóban kiszemelt leányt vette feleségül.

10 A 83 éves B. I. szerint „a fonóban olyan lányt kerestünk, akivel lehetett időnként az eperfát támasztani. A fiúk azért szerettek oda járni, mert mindig akadt olyan lány, akivel lehetett ilyet csinálvártaház-féle volt." Hasonló megfontolásból „a bundát a pitarba a vízlóca mellé tettük le, hogy az ember kezeügyébe legyen, ha kellett" - vallotta P. J. is. Az egykori fonóbeli lányok természetesen tagadják az ilyen állításokat. A fiúk egyik fonóból a másikba időnként átlátogattak. Ha nem pócirkás (alakoskodó játék) látogatásról volt szó, akkor menetelüket előre jelezték az illetékes fonóbeli fiúk valamelyikénél, rendszerint a bírónál. Ellenkező esetben ugyanis sértődés és könnyen verekedés lett volna a hívatlan vendégeskedésből. Az ilyen látogatás alkalmával azonban csak rövid ideig tartózkodhattak a fonóban s az ottani játékokban sem vehettek részt. Amikor pócirkaként jöttek az idegen legények, akkor ők adták a műsort. A fonóknak kialakult rendje volt falunkban is. Szombat kivételével - ez csak később, az etetés és az istálló rendbetétele után jelentek meg a fonóban, a tisztálkodás napja - este hat óra körül kezdtek gyülekezni a lányok. A fiúk ni. Ha a lányt elhagyta a fiú, akkor a másik próbálkozott vele. A fonó amolyan A fonás 10-11 óráig tartott. Péntek kivételével mindenki a saját kenderét fonta. A pénteki napon azonban a háziasszony kenderét kellett fonni még annak 15 Ennek ellenkezőjét mondja Szendrey Zsigmond idézett munkájában, mely szerint „A fiatalság fonóbeli együttléte a fonót házasságszerző intézménnyé tette." 251