A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Muzeológia - Ditróiné Sallay Katalin: Művelődéspolitika és múzeumok

fedések, ismétlések ne untassák a régi előfizetőket, és ne váltson ki értetlenséget az újak körében. Az ízlésnevelés és a „művészi termék" megértetésének napjainkig vitathatatlanul a legszerencsésebb és legsikerültebb módja a Bernstein-sorozat a zenei ismeretek fejlesztése terén, melynek halványabb párja volt a jó érzékkel összeválogatott példákon keresztül bemutatott egyetemes művészettörténeti ismertető, ugyancsak sorozat. A különböző vetélkedők, változatos címekkel, megnevezésekkel, ötletekkel, a nézők ismeretanyaga bővítésében nagy szerepet játszanak, valamint tanúbizonyságai annak, hogy fiataljaink - sokszor a középkorúak - soraiban tömegesen vannak sokoldalúan képzett, kulturált, művelt emberek. Ez is példa arra, hogy lehet nevelni a népet az értékek befogadására. Ha sokszor elégedetlenek vagyunk a művészeti alkotások minőségével, akkor gondoljunk arra, hogy míg a különböző társadalmi rendszerű országok egész sorában működik központi cenzúra, nálunk nem, és a művek választéka is igen csekély. Alkotókat nem tudunk „kiképezni", ha az alapfeltétel: a tehetség hiányzik. Ezért az alkotóműhelyek vezetőire, a kultúrával foglalkozó irányító szervekre hárul fokozottabb felelősség, hogy minőségi szempontból szelektálják az alkotásokat. Az új valóság újfajta képzeletet teremt. Pl.: ma már az olvasóközönség számára nem kell részletesen megmagyarázni a New-York-i felhőkarcolókat, a modern római EUR negyedet, az assuani gátat, a kínai pagodákat, a dzsungel buja növényzetét, állatvilágát, a görögországi Akropoliszt stb., mert már sokszor látta a mozikban, az utóbbi évtizedekben pedig saját televízióján a lakásában is. Ma már elég megemlíteni, s az ember maga előtt látja mindazt, amit a szülei és nagyszülei számára az írónak még részletesen le kellett írnia, hogy a képzeletet megindítsa. A mai közönség képzelete számára az eddigiektől eltérőt, újat kell nyújtania a kulturálódási, szórakozást kielégítő intézményeknek, egyéneknek. S azt sem szabad számításon kívül hagyni, hogy a televízió jóvoltából ugyanazt az eseményt az egész ország, vagy az egész világ egyszerre látja. Az ízlés kérdéséhez kiválasztott példák közül a másik: a felszabadulás ulán rendre-sorra nyíltak meg a múzeumi kiállítások. Először csak azokon a helyeken, ahol korábban is volt múzeum és kiállítás. Szinte elsők között nyitotta meg kapuit 1949-ben a debreceni Déri Múzeum kiállítása, merőben más szempontok szerint, mint a felszabadulás előtt. Egy-egy új, állandó kiállítás megrendezésére jelentős összeget fordít államunk, s ezek az állandó kiállítások kb. 8-10 év alatt avulnak el. Ezért került sor 1960-ban és 1961-ben - két emeletünkön levő kiállításunknak megfelelően két szakaszban - a korábbi kiállításunk felújítására, átrendezésére. Az akkori idők egyik legmodernebb elvei szerint történt a berendezés, és a tárgyakat körülvevő, kiegészítő dekoráció, valamint a falak több színben történő kifestésé. S szerencsére a látogatók nem a külső dekorációt kifogásolták, hanem a kiállított tárgyi anyagot kevesellték. A mi feladatunk volt annak megmagyarázása, hogy a korábbi raktár-jellegú kiállítások elvesztették időszerűségüket, mivel a tárgyak halmaza, egy ugyanazon típusú, fajtájú tárgyak tömeges bemutatása nem tette lehetővé, hogy a látogatók a kiemelkedő kultúrtörténeti emlékekre felfigyeljenek. Az új, „levegős" kiállításainkban, a történelmet alakító korszakok, népcsoportok jellemző darabjai szerepelnek, s a vitrinekben elhelyezett, jól megfogalmazott rövid magyarázó-szövegek, s maguk a tárgyak teljes betekintést adnak 646