A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Muzeológia - Ditróiné Sallay Katalin: Művelődéspolitika és múzeumok

Az ember évezredek óta keresi a választ arra, hogy mi a művészet? Nem célunk, hogy erre most, és mi adjuk meg a választ, mert a kiinduláshoz igen messzire kellene vissza mennünk. Az eddigiekben a közművelődésről, a tudományról és a művelődéspolitikában elfoglalt helyéről beszéltünk. Önkéntelenül is kínálkozik a kettő összehasonlítása. Ugyanis a tudomány és a művészet megegyezik abban, hogy mindkettő az ember életének megkönnyítésére hivatott; az egyik a megélhetésükkel - a jobb, könnyebb, modernebb megélhetésükkel -, a másik a szórakoztatásukkal, a szórakoztatva nevelésükkel foglalkozik. De míg a tudomány eredményei állandóan tökéletesednek, a túlhaladottak pedig elavulnak, a művészetben az értékek időállók, s a kisebb értékűekből is valami elképzelés, eszme, esetleg stílusjegy gyakran tovább él egy következő korszakban. Erre mindig is gondolnunk kell, valahányszor a Déri Múzeum kapuján belépünk, mert a múzeum homlokzatán mintegy mottót olvashatjuk: „Ars longa, vita brevis est." (A művészet örök, az élet rövid.) Induljunk ki abból, hogy a művészetben ami a döntő, az az élmény, s ezt az élményt a művész mindig feldolgozza magában, vagyis átalakítja a természeti valóság motívumait, s a maga módján fejezi ki mindazt, amit az objektív valóságból megismert. Ezt a folyamatot nevezzük absztrahálásnak (mely fogalom nem azonosítható az absztrakt művészettel). A különféle korstílusok sajátos absztrahálása során azonban mindig felismerhető marad a tárgy, és világos a közlés szándéka. A régi korok művészete és nem művészete között nincs nagy különbség, mert a közösség, vagy egyén akkor is művészetet teremt, amikor nincs is ilyen szándéka. A művészet fogalmának mai értelmezését igen nehéz ráfogni a prehisztorikus korok barlangrajzaira - melyet a legtöbb művészettörténeti könyv „barlangi művészet" megnevezéssel ismertet -, mely rajzok gyakran rendkívül nehezen megközelíthető helyen, teljes sötétségben találhatók. A néger faluközösségek démonűző maszkjai és faragványai is kultikus célokat szolgáltak, s nem esztétikai, nem díszítő funkciót töltöttek be. Az első primitív népek, amikor rájöttek a kerámiaedények készítési módjára, - amit először kézzel formáztak, majd korongolták, - nem művészi terméket, hanem használati tárgyat készítettek. S nem akkor váltak művészi termékké, mikor díszítményekkel is ellátták, hanem akkor, amikor letűnt korok kultúrtörténeti emlékeiként bevonultak a múzeumi kiállító termekbe, múzeumi raktárakba. A művészetnek és a mindennapok tárgyainak ez az összefonódása a barokk művészet megjelenéséig elválaszthatatlan. A középkorban készült veretes gótikus láda, egy román stílusú templom, vagy egy XIV. századi oltárkép meghatározott helyet foglalnak el saját koruk kultúrájában, összetevői koruk művészetének. A középkor szinte minden emlékének a használati funkciója mellett egyúttal művészi jelentése is van. Ezt a jelenséget Marx (Marx-Engels: A német ideológia. 39.) a középkori kézművesség rossz munkamegosztásával magyarázza, vagyis a munkamegosztás olyan kezdetleges szinten állott, hogy minden mesternek egész iparához kellett értenie. Ehhez természetesen a munka szeretete is szükséges volt, s így fejlődött művészi színvonallá a mesterembernek a saját munkája iránti nagyfokú érdeklődése. A mindennapi szükséglet és a művészi tevékenység közötti kapcsolat egészen a barokk művészet hanyatlásáig tartott, onnan kezdve egyre jobban bomlott, s külön vágányra siklott a gyakorlat, s megint más irányba haladt a művészet. A romantika időszakában a korábban egységes stílus is megszűnik, s egyidejűleg, egymástól függetlenül élnek egymás mellett a különböző ismert 638