A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Muzeológia - Ditróiné Sallay Katalin: Művelődéspolitika és múzeumok

stílusok. A XIX. századi nagy társadalmi átalakulások, a kapitalista, majd imperialista társadalom diktálja a környezete kialakítását, mely főleg az építészetben jelentkezik új feladatok megoldásában: pályaudvarok, vásárcsarnokok, gyárak, hidak építése, mely feladatok kétségtelenül a kor ipari fejlettségét is tükrözik, s amit úgyis megfogalmazhatunk, hogy minden politikai rendszer, társadalmi osztály létrehozza azt a környezetet, amely valódi lényegének reprezentálója, vagy szimbóluma. Az ipar gyors ütemű fejlődése folytán végleg megbomlott a kapcsolat a közönség és a művész között, mivel a művész alkotása műtárggyá, s mint ilyen, áruvá vált a kapitalizmusban. Ugyanakkor a létbizonytalanság mint élmény, megfogalmazást nyert a művészek alkotásaiban. A nagyvárosok, ipari gócok kialakulásában nagy szerep jutott az új építészeti anyagok alkalmazásának. A vas, az acél, a beton és az üveg egészen napjainkig stílusmeghatározóvá vált, s ez teljesen megváltoztatta a természet képét is. Gondolunk itt a hidak, távvezetékek, olajfinomító telepek, nagy vegyikombinátok és kristálypaloták építésére, vagy a mérnöképítészet szimbólumává vált Eiffel-toronyra. A régmúlt időszak stílusai nagy korszakok, egy vagy több évszázadig virágzó kultúrák; a modern kor művészete ezzel szemben rövid ideig tartó izmusok kora. A modern művészet különféle megnyilvánulásai között nehéz kibogozni az összekötő szálakat. Spinoza tétele, mely szerint minden meghatározás egyúttal tagadás is, a modern művészet fogalmára különösen érvényes. Közös jellemzője, hogy lényeges vonásokban tér el mindattól, ami eddig a művészetet jellemezte. A modern művészet kezdetét helytelen a XX. századra tenni, mivel a különböző korszakolások több-kevesebb eltéréssel az 1760-as évekre helyezik kezdetét. Kibontakozásának ideje pedig a XVIII-XIX. századfordulóra tehető, amikor az ember kiszolgáltatottsága, a létbizonytalanság, a kapitalista álközösség tükröződik nemcsak a társadalom és az egyén tudatában, hanem a művészetekben is. A művészi megjelenítésre forradalmasító hatással volt a XIX. század felfedezései közül a fényképezés és a film, mely háttérbe szorította a naturalista irányzatot; a művészeteknek és a művészeknek a fotótól eltérőt kellett produkálniuk. Ahhoz, hogy közelebb kerülhessenek hozzánk a mai kor művészeti alkotásai, a megismertetésükben fokozottabb szerep jut a művelődésügyi szerveknek, benne a múzeumoknak. Gondolkozni kell a módozatokon, hogyan nevelhetnénk a közönséget, hogy legyen hajlandóságuk a modern művészetek megismerésére. A modern alkotások megértésében feltétlenül szükséges megismerni azt az ellentmondásokkal teli világot, amelyben a művészek és a közönség éltek, élnek, s észrevenni a művekben a társadalmi rend fonákságai ellen megnyilatkozó tiltakozást. A fennálló társadalmi rend, a bonyolult világ, vagy háború ellen mindenki a maga módján tiltakozik, - a művészek alkotásaikkal. A XIX. század vége és a XX. század képzőművészete az „izmusok" is ilyen tiltakozások folytán jöttek létre, s a művészek legfőbb törekvése a stíluskeresés. Ez először a fény, majd a kompozíció és képszerkesztés felbomlásával kezdődött, amikor már a művész nem a természet után fest, hanem hozzá hasonlót alkot. Majd Kant megfogalmazta a szép definícióját, melynek egyenes folytatása volt az önmagáért való művészet, a L'art pour l'art, és szabad kezet kapott az érdeknélküliség, és a képzelőerő szabadsága. A mit-nél fontosabbá vált a hogyan, s ebből a szemszögből nézve a tartalom és a forma szétválasztása már 639