A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Muzeológia - Ditróiné Sallay Katalin: Művelődéspolitika és múzeumok

tót engednek be, amely létszám még nem befolyásolja az érdeklődőket a szemlélődésben. Így megosztva a csoportokat, a belépés után magnószalagról nem monoton beszéddel, hanem kulturált retorikai tudással felvilágosítják az ott kiállított anyag történeti helyéről, szerepéről, a tárgyak funkciójáról, érintőleg említve a korra nézve legjellemzőbb tárgyakat, a vitrinek pontos megjelölésével. Ez a szöveg nem hosszú, a legszükségesebb adatokat tartalmazza, a látogatónak marad ideje a tárgyak megtekintésére, és a jól időzített szünetekkel addig tart, míg a másik terembe lépünk, - és így kalauzolnak végig az egész múzeumban. A képtárban arról a korról hallunk, melyben a művész élt, s a művészek korának megfelelő stílusjegyek rövidre fogott jellemző ismertetése mellett érintőlegesen felhívják figyelmünket a kiemelkedő alkotásokra. A krakkói Wawelben nincs csoportokra osztott közönség, bár találkozunk itt is csoportos látogatókkal, ahol az idegenvezető a csoportjának olyan „hangerővel" magyarázta a kiállítást, mely az egyéni látogatókat nem zavarta. Letéti összeg ellenében mindenki kaphat anyanyelvén írt vezetőt, mely termenkénti rövid összefoglalás, amit ha elolvas, s utána tekinti meg a kiállított tárgyakat, érthetővé válik minden darab. Olaszországi múzeumokban tapasztaltunk olyan kiállítást, ahol a vitrinekbe szerelt magnetofon több nyelven ad tájékoztatást, csak a kiválasztott nyelvnek megfelelő gombot kell lenyomni. Itt feltételezik a látogatók nyelvtudását, mert az olasz mellett csak angol, francia és német nyelvű ismertetéseket hallhatunk, s mivel igen sok a külföldi látogató, az elmélyült szemlélődést némi hangzavar befolyásolja. E néhány kiragadott példa arra is szolgál, hogy a múzeumok mind szélesebb körben való megszerettetése, megismertetése terén még sok a tennivalónk; ötletek és példák bőven vannak, amikben válogathatunk, hogy kihasználhassuk a múzeumok közművelődést, nevelést betöltő szerepét. A múzeumi kiállítások és a múzeumi élet propagálására kormányzatunk korábban Múzeumi Nap, majd Múzeumi Hét, s az utóbbi 10 évben Múzeumi Hónap megrendezését írja elő. A Múzeumi Hónap idején tevékenységünk fokozódik, szerte az országban sűrítetten kerülnek sorra rendezvényeink: időszaki kiállításaink, a megyében vándorkiállítások, a megyei múzeumok között létrejött cserekiállítások, a múzeumokat és a muzeológiai munkát népszerűsítő előadássorozatok, üzemekben szervezett beszélgetések, ún. „klub-foglalkozások", és nem ritka a több évre szóló állandó kiállítás megnyitása is ebben az időszakban. Ezeknek a rendezvényeknek elévülhetetlen érdemei mellett hibái is vannak, melyek tanulságul szolgálhatnak a jövőre nézve. Előfordul sajnos olyan eset is, amikor kellő anyagi fedezet, és nem kellő körültekintés hiányában az ez időszakra eső kiállítások szegényesek, a kitűzött célt, a magasabb színvonal elérését nem szolgálják. Nem mindenben felelnek meg annak a követelménynek sem, hogy egy választott, vagy adott témakörön belül lehetőség szerint teljes anyagot mutassunk be, mely az esetek bizonyos hányadában szintén anyagi okokra vezethető vissza (mivel nem állt rendelkezésre olyan pénzügyi fedezet, mely lehetővé tette volna teljesebb tárgyi anyag begyűjtését), más esetben lenne bemutatásra szánt anyag, de kiállításukra vitrinek, tárlók, - tehát úgynevezett installáció -, vagy éppenséggel alkalmas hely hiányzik. A Múzeumi Hónap rendezvény-sorozata, valamint az egész évben egymást felváltó kiállítások rendezése nagyobb önállóságot biztosít a megyei múzeumigazgatóságoknak, körültekintőbb, felelősségteljesebb munkára ösztönöz, a 633