A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Muzeológia - Ditróiné Sallay Katalin: Művelődéspolitika és múzeumok

1955-ben 46 610 fő 1959-ben 21 770 fő 1960-ban 116 925 fő 1965-ben 126 046 fő 1970-ben 185 347 fő A látogatólétszámból évente kb. 40% csoportos látogató - iskolák, külföldi, belföldi csoportok -, és 60% egyéni. Az 1953. évben bevezetett belépődíj eléggé befolyásolta a látogatólétszám alakulását, de 1959-re már elértük a belépőjegy bevezetése előtti legmagasabb számot. Az 1969. évben 1,- Ft-ról 2,- Ft-ra változott egyéni látogató belépőjegy árának emelkedése már nem csökkentette a múzeumok iránti érdeklődést. A Déri Múzeum látogatólétszámának növekedésére nehéz magyarázatot adnunk, mert dicsekvésnek hatna, ha a jó propaganda tevékenységünknek könyvelnénk el. Természetesen ez is hozzájárul, jó kapcsolataink kiépítése az üzemekkel, iskolákkal, intézményekkel, a tanácsok oktatási, művelődésügyi osztályaival. Idegenforgalmi Hivatallal. De helyzeti adottságaink is hozzájárulnak: Debrecen nagy múltú, egyetemi város, a hagyományokkal rendelkező Nyári Egyetem nagyszámú érdeklődőt vonz. A megyében van Hajdúszoboszló, az egész évben üzemelő üdülőivel, (melyhez hasonlók Debrecenben is vannak), ahol a beutaltak foglalkoztatásával megbízott kultúrfelelős a múzeumlátogatást is programba iktatja. A Hortobágyra, különösen a Lovas Napok alkalmával több ezres tömeg érkezik, akik úgyszólván valamennyien felkeresik a debreceni Déri Múzeumot is. Az iskolák száma is gyarapodott városunkban, de egy-egy iskolán belül is növekedett a tanulólétszám. A szemléltető oktatás és ízlésnevelés céljából nemcsak a városi, hanem a községek, falvak tanulóifjúságát is elhozzák a nevelők a múzeumba. A kulturális felmérések statisztikai jelentései viszont világviszonylatban a múzeumlátogatók csökkenő létszámáról szólnak. Az USA-ban, a látogatólétszám csökkenő tendenciája okainak kutatása kapcsán, kísérleti céllal, igen kis számban végeztek felméréseket a látogatók érdeklődéséről is, hogy a múzeumi termekben melyik oldalon időznek hosszasabban a vitrinek előtt. E felmérésekről egy meglehetősen szűk szavú ismertető alapján van tudomásunk (Pataki Zoltán: Múzeumi Közlemények. 1. szám. 56,), mely szerint az egyik egyesült államokbeli múzeumban stopperórával ellenőrizték, hogy a látogatók milyen hosszú ideig időznek a termek bal, illetve jobb oldalán elhelyezett vitrinek, tárgyak előtt. Bizonyos idő, és megfelelő mennyiségű mérés után a kiállítást átrendezték, megfordították, s ismét mérték az érdeklődés időtartamát. Arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a látogatók - függetlenül a bemutatt anyagtól - ismét csak a jobb oldalon elhelyezett vitrinek és tárgyak előtt szemlélődtek hosszasabban. Számos múzeumi tapasztalatunk szerint legideálisabbak az ún. kör-járatos épületek. A helyzeti adottságtól függően ha a bejárat ugyanott van, ahol a közönség távozik, a csoportos, és a nagy létszámú egyéni látogatók kétirányú áramlása zavarólag hat az elmélyültebb szemlélődőre. Ahol az épület belső beosztása lehetőséget ad a körjáratos megoldásra, ott a belépés után a termek folytatólagos irányába eső oldalra több időt szentelnek a látogatók, és kevesebbet a haladás irányával ellentétes oldalra. Ugyanis ennek a résznek a megtekintése után újra végig kell menni a termen, hogy a következő terembe beléphessenek, s ez így folytatódik a kör járatos megoldású múzeumok minden helyisé631