A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Muzeológia - Ditróiné Sallay Katalin: Művelődéspolitika és múzeumok

Ferencet, Harsányi Zsoltot olvasták. Ennél a pontnál tehát azért kell megállnunk, mert ez esetben mennyiségi eredményekre hivatkozhatunk, ugyanakkor azzal is törődnünk kell, hogy ma kit olvasnak és hogyan? Mit néznek meg a filmszínházainkban és színházainkban., mit hallgatnak, néznek legszívesebben a rádióban, televízióban, mely kiállításainkat látogatják múzeumainkban tömegesebben? A szocialista társadalmi rendben változott és változik a múzeumok szerepe és helye. A mai értelemben vett múzeumokról csak a XVIII. század második felétől beszélhetünk, amikor létrehozták a British Múzeumot, a Louvre-t és az Ermitázst. A múzeumok virágkora a XIX. század eleje volt, mely a „művészetek temploma" eszmét volt hivatva hirdetni, s úgy értelmezték, hogy a nemzeti ereklyéket és más műtárgyakat hermetikusan kell óvni a környező világtól. Sedlmayr megfogalmazásában: ,, . . . a múzeum ... a művészet Pantheonja. amelyben a legkülönbözőbb időben és a legkülönfélébb népek által alkotott művek - amennyiben valódi művészi alkotások - egyenjogúan állnak egymás mellett." (Sedlmayr: Die Kunst im demiurgischen Zeitalter. 29.) Ebből természetszerűleg következik, hogy ezek a tárgyak elvesztették a kontaktust nemcsak az őket körülvevő világgal, hanem a tárgy elvesztette minden olyan jelentését, mely funkciójával állt összefüggésben. A múzeumoknak a művészetek ós műtárgyak demokratikussá tételében kell szerepet játszaniuk, s a közművelődés eszközeivé kell válniuk. Mint nem követendő példát kell megemlítenünk, hogy Hollandiában, Arnheim mellett egy hatalmas parkban - mely természetvédelmi terület - áll egy múzeum, egyetemes művészettörténeti értékű, gazdag képzőművészeti anyaggal. (Ebben a múzeumban mintegy 150 darab Van Gogh-ot mutatnak be.) Megközelítése csak autóval lehetséges, s csak azok számára, akik a múzeum propagálására szolgáló hirdetőtáblákat elolvassák. Tagadhatatlan előnye, hogy elmélyülten tanulmányozhatók a remekművek, de mégis felébred az a gondolat, hogy a művelődni vágyó emberek ezreinek, a nem szakavatottaknak nem hozzáférhető. Ismerjük azt a tényt, hogy az egyre nagyobb arányokat öltő turizmussal a dolgozók ezrei ismerkednek meg a világgal. A külföldön járók nagyrésze igyekszik módszeresen kihasználni a rendelkezésre álló időt, s mert már sokat hallott az Ermitázsról, a Louvre-ról, a Vatikáni Múzeumokról, vagy a Drezdai Képtárról, ha már ott jár, meg is nézi. Jóllehet ezeknek a turistáknak nagyrésze esetleg nem ismeri, nem látogatja hazánk nagy, vagy kisebb múzeumait, de ízelítőt kap a múzeumokról, és itthon is érdeklődéssel keresi fel gyűjteményeinket. De fordítva is áll ez: aki itthon is érdeklődik a nemzeti múlt, a művészettörténeti remekművek iránt, melyek múzeumi kiállításainkon mindenki számára hozzáférhetők, megláthatok, az az idegen országban is előszeretettel keresi fel a múzeumi gyűjteményeket. A kultúrintézményekben és a kulturális szerveknél dolgozóknak feladata ezt az érdeklődést felébreszteni és továbbfejleszteni. Az a tény, hogy - belső viszonyainkat tekintve - a kezdeti nehézségeken túljutottunk, nem jelenti azt, hogy életünk minden vonatkozásban problémamentesebb lett. A nagy léptekkel haladó tudomány szakismereteink megszerzésében, fejlesztésében, bővítésében követelőleg lép előtérbe. A megnövekedett szabadidő jelentősége a művelődési, kulturálódási, valamint a szakmához szükséges tudásanyag megszerzése szempontjából egyre fokozódik, és felhasználható az egyén kulturáltsági szintje szervezett formában, vagy önművelés útján 629