A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Muzeológia - Ditróiné Sallay Katalin: Művelődéspolitika és múzeumok

nem kereskedelmi, hanem politikai, társadalmi kérdés. Rendkívül fontos, hogy mindenki, aki kulturális területen dolgozik, magáévá tegye ezt az elvi kiindulást, mert enélkül könnyen eltévedhet a következő évek gazdasági tendenciái között." A kultúra alkotásai az új gazdasági mechanizmus körülményei között sem öltenek árujelleget. A kultúra nálunk - úgy is megfogalmazhatjuk -, állami dotációval működik. A kultúra munkásai felelősséggel tartoznak azért, hogy a „ráfizetés" a kulturáltság, a tudás tehát tudományos, eszmei-elvi vonalon megtérüljön. Némi magyarázatra szorul, hogy a kultúra miért „ráfizetéses"? Múzeumi példát felhozva, nézzük meg, mi szükséges ahhoz, hogy egy régészeti - de lehet bármelyik szakhoz tartozó - tárgy bemutatásra kerüljön egy múzeumi kiállításon? A tárgyat vagy megvesszük, - ha azzal hozták be, hogy pl. az eke szántás közben kivetette, - vagy ásatáson került elő, ahol fizetjük az ásató munkásokat. Szükséges természetesen a régész, aki a tárgy tudományos feldolgozását is végzi. Nem feledkezhetünk meg a professzorról sem, aki tanítja a régészt. A restaurátor konzerválja és restaurálja a tárgyat egy korszerűen berendezett műhelyben, drága vegyszerekkel, - s ő is tanulta valakitől a tudományt. Kell egy kiállító-helyiség, vagyis a múzeum, amiért esetleg bért is fizetünk. A tárgyat vitrinbe helyezzük, s a vitrint egy mesterember készíti. A kiállításhoz a régész elkészíti a forgatókönyvet, amit egy munkabizottság elbírál, ennek alapján belsőépítészek vagy iparművészek a kiállítás berendezési munkáit elvégzik. A kiállításon teremőr is szükséges, és pénztáros, aki a csekély összegű belépőjegyeket árusítja, - s akik ezért munkabért kapnak. Ha vannak dolgozók, ebből szükségszerűen következik, hogy személyi jellegű ügyeik intézését a múzeum irodai alkalmazottai végzik, - és nem feledkezhetünk meg a felső és legfelsőbb irányító szervekről. Általában az úgynevezett költségvetési szervek mind ilyen „ráfizetésesek", mert a dolgozók által előállított „munkadarabok", „termeivények" nem pénzért megvásárolható módon kerülnek a piacra, ahol a termék árába minden ráfordítás a haszonnal együtt be van kalkulálva. Marx (Értéktöbblet-elméletek. 352-353.) szellemesen fejtegeti, hogy a „filozófus eszméket termel, a költő költeményeket... A bűnöző nemcsak bűntettet termel, hanem büntetőjogot is, s ezáltal a professzort is, aki előadásokat tart a büntetőjogról, és a . . . kézikönyvet. . . amelyben ugyanez a professzor az előadásait mint „árut" az általános piacra dobja ... A bűnöző termeli továbbá az egész rendőrséget és büntetőbíróságot, fogdmegeket, bírókat, hóhérokat, esküdteket stb.... A bűnöző benyomást termel. . . nemcsak büntetőtörvénykönyvet és ezzel büntetőtörvényhozókat, hanem művészetet is, szépirodalmat, regényeket, sőt tragédiákat, ahogy ezt nemcsak Müllner „Bűn"-je és Schiller „Haramiák"-ja, hanem még az Oidipusz és a „III. Richard" is bizonyítja ... A részletekig kimutatható a bűnözők kihatása a termelőerő fejlődésére. Vajon a zárak elérték volna mai tökéletességüket, ha nincsenek tolvajok? Vajon a bankjegy gyártás elérte volna mostani tökélyét, ha nincsenek pénzhamisítók? . . ." Ez a kis kitérő arra is alkalmas, hogy elgondolkozzunk azon is, hogy a kapitalista társadalomban az ellentmondások halmazán keresztül bontakozik ki az emberek kulturáltsága. A szocialista társadalomban ez a kultúra úgy bontakozhat ki, hogy a tudás értéke nem az extraprofiton keresztül, hanem a szabad idő hasznos kihasználtságával, az egyéni képességek kibontakoztatásával 618