A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Muzeológia - Héthy Zoltán: A Debreceni Múzeumbarátok Körének története 1927–1949

Szeged, 1929. február 8. „Kedves Öreg Barátom! megkaptam Miskolcra küldött haragos leveleteket, a hivatalosat, amire mellékelem is szíves megreferálás végett a hivatalos választ, - s itthon Sebestyén kollegám is átadta a Te privát leveledet. Örömmel látom belőle, hogy a dolog mérge már enyhül, a mi természetes is - túlzott jelentőséget tulajdonítani a dolognak nem is szabad, különösen az én személyemmel kapcsolatban. 16-án lezárom előadásaim sorozatát az Orsz. Régészeti Társulatban tartandó szakelőadásommal, aminek egyrészét nálatok akartam elmondani, - aztán kimegyek vagy hat hétre Spanyolországba. Mivel azonban nem sok reményem van arra, hogy ott fogjanak Primo de Rivera utódjának, valószínűleg vissza fogok térni s megtaláljuk még egymást a debreceni múzeumbarátokkal. Kérlek addig is igyekezz eloszlatni, ami rossz hangulat támadt volna ellenem s amennyiben módodban áll, köszönd meg nevemben a debreceni sajtónak, hogy az affér alkalmából annyi meg nem érdemelt melegséggel írtak rólam, ami már több a kollegialitásnál. Ami most már a „tettes"-t illeti, privátim se mondhatok mást, mint hivatalos válaszomban. Részemről nem volna úri dolog kiadni még akkor se, ha esetleg Visky más szempontból nézné a dolgot és nem tartaná indokoltnak a diskréciót. Különben vele valószínűleg találkozom majd a Régészeti Társulatban s koccintunk egyet debreceni barátaink egészségére. Jó volna, ha ebbe a pohárcsengésbe bele is halna az egész affér. Végül, édes jó Barátom, tőled kell bocsánatot kérnem, akinek ennyi kellemetlenséget okoztam, - hidd el nekem, hogy szándékomon kívül. Abban a reményben, hogy ez nem zavarja meg régi jó viszonyunkat, vagyok igaz becsüléssel és szeretettel öreg kollegád: Móra Feri".

1!)c Szeged, 1929. február 9. „Nagytekintetű Elnökség! Hosszabb előadói körútról haza térve csak most van módom nyugtatni azokat a szíves sorokat, amelyeket elmaradt debreceni előadásom ügyében Miskolcra méltóztattak utánam küldeni. Amennyire meghat a nagytekintetű Elnökségnek csekély személyem iránt való bizalma és hozzám való ragaszkodása, annyira fájlalom, hogy ennek a bizalomnak ezidő szerint lehetetlen volt eleget tennem és kénytelen voltam azt a látszatot magamra venni, mintha a személyemhez való meg nem érdemelt ragaszkodást primadonna-szeszéllyel fizetném vissza. Méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy ilyen vonás idegen az én természetemtől s amennyire zavarba hoz mindig az a túlzott megbecsülés, a mivel elég gyakran találkozom gránicon innen és túl, anynyira igyekszem azt legalább jószándékkal megszolgálni már csak azért is, hogy önmagamat megnyugtassam valamennyire. S ha általában is igyekszem legalább önmagammal szemben rendes embernek látszani, mennyivel inkább kötelességem ez Debrecennel szemben, amelyhez engem néhány látogatásomnak annyi felejthetetlen kedves emléke fűz. S mivel sokféle, nem mindig szívesen végzett foglalkozásom közül igazán szívbeli ügyem mégis csak a múzeum, akár az enyém, akár a másé, első szóra kezet adtam Löfkovits Artúrnak, az Önök nagyérdemű ügyvezetőjének és kedves régi barátomnak és kollegámnak. Eszembe se volt honoráriumot kérni, pedig hát az is beleszámít a kenyerembe, nem volt semmiféle kikötésem s minden jutalmamnak azt az örömet szántam, hogy pár órát együtt tölthetek annak a mi vidékünkön ritka embertípusnak a képviselőivel, akiknek szintén szívügyük a múzeum. A mikor már készen is voltam az előadásommal, akkor vettem Debrecenből azt a világos és félre nem magyarázható felszólítást, hogy ne menjek én most oda múzeumi előadást tartani, mert a körülmények nem arra valók. Mindig szívesen látnak Debrecenben, azonban mostani szereplésem olyan látszatba keverne, amely bizonyára nem volna nekem kellemes stb. Nem térhetek ki a levél részleteire, amelyben, el kell ismernem, személyemre nézve nincsen semmi bántó, de méltóztassék nekem elhinni részletezés nélkül is, hogy eléggé indokolttá tette a Löfkovits barátomnak adott ígéret megszegését. Nagyon kényes ízlésű ember vagyok s ha választanom kellett a szószegés bűne és a 574