A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)
Történelem - Kahler Frigyes: Debrecen város és Hajdú vármegye szükségpénzei 1919-ből
azzal, hogy azt az Alföldi Takarékpénztárnál és a Debreceni Első Takarékpénztárnál fennálló városi tartozások fedezésére kell fordítani. 53 A román csapatok kivonulása után megkezdődik a központi kormány szélmalom harca az infláció megfékezése érdekében. így többek között a pénzügyminiszter 27 430/III. szám alatt számba veszi az országban kiadott szükségpénzeket. Az 1920. március 15. napján kelt belügyminiszteri rendelet azon kérdésére, hogy „szükségpénz kibocsátás volt-e, s ha volt a beváltás tárgyában intézkedés történt-e és ha igen, mi". Csóka polgármester-helyettes 1920. június 8. napján az alábbiakat közli:' 4 „Nagyméltóságú magyar királyi Belügyminiszter Űr! Hivatkozással 4185. ein. sz. leiratára hivatalos tisztelettel jelentem, hogy sem a tanácskormány, sem a román megszállás idején a törvényhatóság területén szükségpénz jegyek nem bocsátottattak ki, tehát forgalomba sem kerültek. Ezek szerint ilyen nemű pénzjegyek a törvényhatóság területén, sem magánosok, sem közpénztárak birtokában, illetőleg kezelése alatt jelenleg nincsenek. Debrecen, 1920. június 8. ein. titkár kiadm: Csóka udv. tanácsos polgármester". Ez az utolsó hivatalos aktus a debreceni városi szükségpénzzel kapcsolatban. A kortársak közül egyedül Kanabé Dezső' 0 tesz említést a debreceni szükségpénzekről. Pontosnak alig tekinthető leírásából arra következtethetünk, hogy forgalomba csak a Kontsek-féle „jegyek" kerültek. A helyhatósági pénzekről Kanabé nem tesz említést. Véleményünk szerint abból a mondatából, amely szerint „ . . . egy az annak idején megjelent újságcikk, mely a kibocsátókat azzal ijesztegette, hogy az osztrák-magyar bank ellenük megtorló lépéseket fog tenni. Erre igen sokan a szükségpénzekre vonatkozó összes nyomokat a már kész pénzekkel együtt legtökéletesebben eltüntették..." ...nem a helyhatósági szükségpénzre vonatkozik. Az idézettel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a vizsgált sajtó anyagban az „ijesztegető" cikket nem sikerült feltalálni.' 1 ' 53 év történeti távlatából a vizsgálódás alapja a levéltári iratanyag" és a hiányosan fentmaradt sajtótermékek gyűjteménye. A szereplő személyek megszólaltatása már nem lehetséges, ezzel számos adat - a szükségpénz tervével kapcsolatos, valamint forgalomba hozatalának elmaradásával összefüggő szóbeli felvilágosítás anyaga - végleg elveszettnek látszik. Reméljük, hogy a történetkutatásban oly gyakran segítő véletlen még e témával kapcsolatban is több részletet hozhat felszínre. 53 HBL. IV. B. 1405/b/256 - 20660/1919. 54 HBL. IV. B. 1406/a/103 - 4185/1920. ein. 55 Kanabé i. m. 56 Az átvizsgált sajtóanyag nem teljes. A debreceni Egyetemi Könyvtár, a Református Kollégium Nagykönyvtára és az Országos Széchenyi Könyvtár nem rendelkezik a vizsgált időszakban megjelent valamennyi sajtótermékkel. 57 A felhasznált levéltári forrásanyag jegyzéke az alábbi: HBL. IV. B. 1403/e; IV. B. 1403/a/ 37; IV. B. 1402/a/2; IV. B. 1402/b/4; IV. B. 1402/b/5; IV. B. 1401/7; IV. B. 1401/8; IV. B. 1402/c/2; IV. B. 1406/a/261; IV. B. 1402/c/3; IV. B. 1402/a/l; IV. B. 1402/a/2; IV. B. 1406/a/262 ; IV. B. 1405/a/ll; IV. B. 1405/b/237-258. csomó; IV. B. 2409/a/I; IV. B. 1409/b/12; IV. B. 1409/c/20; IV. B. 14Í4/b/41; IV. B. 901/Í/1-2; IV. B. 905/a/l; IV. B. 901/a/7. Debrecen szabad királyi város törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyve 1919. IV. évf. Debrecen. 342