A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)
Történelem - Sápi Lajos: Újsorosi házak Debrecenben
épültével új területet kerestek önálló kis otthonuk létesítésére. A város nagyobb arányú betelepedés érdekében további területet nem juttatott családi házak építése céljára, így a magántulajdonban levő telkeket kellett az építkezni szándékozóknak megszerezni. Ezt a keresletet kihasználva a város körüli nagyobb telkek tulajdonosai házhelyeknek felosztva megkezdték - a legtöbbször terméketlen, vagy gyenge hozamú - földingatlanuknak áruba bocsátását. Az egytagban alacsony értékű földek házhelyeknek felosztva igen jó jövedelmi forrásnak bizonyultak. így az építkezni szándékozók a város beépített területétől néha igen távol eső, de aránylag kedvező feltételek mellett megszerezhető telkekre örömmel települtek, annak ellenére, hogy közművekkel való ellátásukra ekkor még gondolni sem lehetett. Ezzel megindult a korábbi egészségtelen zsúfoltságot okozó településsel teljesen ellentétes, de hasonlóan káros következményekkel járó új települési láz, melynek során a kilométerekre szétszórt kisebbnagyobb települések kialakulásával teljesen felbomlott az eddig egységes városszerkezet. Ebben az időben keletkeztek a város körül fekvő különböző lakótelepek, melyek a későbbiek során a közművesítés legelemibb biztosításánál igen nagy terhet és gondot jelentettek a város számára. A külsőségek megszállásával kezdetét vette a város szétszórt külső területeinek laza beépítése, melyeknek bekapcsolása a fejlődő lakott részekhez, még sok gondot fog okozni a város vezetőségének. Az első ilyen település az Árpád tértől északnyugatra keletkezett, mely még a város beépített területéhez aránylag közel feküdt és azóta már egységes lakott területté vált, de ezt követően létesültek települések lényegesen nagyobb távolságra is, mint a Tócón túl fekvő Czeizing- és Vulkántelepek, melyeknek szerves kapcsolatai a városi szerkezettel még napjainkig sem épültek ki. Ezek a települések azonban már eltértek a taksás telkek osztásával kialakult építési formától. Ugyanis az 1862. évi, a régi határt jelentő város árkának a betömésével formailag is megszűnt minden korlát a külső területek beépítésére. Az 1872-73-ban végzett országos felmérésnél pedig amikor Debrecen város kataszteri felmérését is elkészítették, a taksás telkek területét már belterületnek tüntették fel, melyhez majd a lazább beépítésű külsőségek csatlakoztak. Minthogy az 1886-ban kiadott „építési rendszabályok" általában a meglevő és kijelölt beépítési terület műszaki igazgatásával foglalkozott, az egyre gyarapodó külső területek egységes beépítésének megfelelő irányítására 1897-ben a korábban kiadott építési szabályok kiegészítésére újabb „Szabályrendeletet" adtak ki. Figyelemmel a kis méretű újsorosi taksás telkek beépítésével kialakult egészségtelen zsúfolt település hátrányaira, ebben az új kiegészítő szabályrendeletben a város vezetősége már előírta az építésre alkalmas telekméretek alsó határát. Az eddigi taksás telkek 75 négyszögöles területével szemben a város belterületéhez csatolt újabb építési területeken a lakóházépítés céljára felhasználható telkek méretének alsó határát már 300 négyszögölben határozták meg úgy, hogy a szélessége 10 ölnél kisebb - a taksás telkeknél alkalmazott öt öl széles osztásokkal szemben - nem lehetett. Mélységének pedig legalább a 20 öl hosszúságot kellett elérnie. Sőt a telekméretek alsó határának betartását előírták a város belterületén megosztásra kerülő régi házhelyeknél is, hogy a korábban kialakult egészségtelen beépítést megszüntethessék. Okulva a taksás telkek - legtöbbször önkényes - egészségtelen, zsúfolt beépítésén, a szabályzatban előírták, hogy „földszintes házaknál az építési telkeknél legalább 25 () l()-a, emeletes házaknál pedig legalább ЗО^/о-а udvarnak hagyassék 310
