A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Történelem - Dankó Imre: Az első debreceni városismertető

rokonszenvesek olvasóinak. A debreceni ember a Dongó szerint békét szerető, munkás, hitéhez ragaszkodó, takarékos és türelmes. Negatív tulajdonságait is említi, de ezt is bizonyos felmentvénnyel: „hanem egy keveset: Fölférne még reá a vendégszeretet". A következő fejezet a debreceniek életmódjáról szól. Itt is főleg a saját korában jól fogadott, az olvasóknak hízelgő, jó dolgokat említ. Szerinte a debreceni ember vidám, szeret enni, inni, nagy lakodalmakat, keresztelőket, halotti torokat tartanak; igen híres a jó debreceni kenyér, finom és méltán ismert mindenütt a debreceni tyúkhúsos csigaleves.

lo De nem különben a malactokány,

10 a töltöttkáposzta,

1

' valamint a pöre

18 és természetesen a fonatos

39 - egyben mindmegannyi debreceni jellegzetességek is. Egyébként az önmagában is jellemző, hogy a debreceni életmód ismertetésénél egyedül és kizárólagosan csak az ételekről, az evésről ír. Nem csoda, hogy Debrecenről mindmáig hatóan országszerte az a vélekedés él, hogy itt jól esznek, isznak. A viseletről már többet ír. Az egész viseletet módosnak mondja. A legény ezüstgombos dolmányt, sarkantyús csizmát; a karcsú lányok pártát és kamuka rokoját,

20 a korosabb nők pedig lencsés nagykendőket viselnek. A debreceni viseletet egyenesen a magyar viselettel azonosítja és nem állja meg szó nélkül, hogy ne ítélje el a német divatot, mert a „czifra nyomorúság" nem magyarnak való. A következő, a kereskedés s ipar-röl szóló fejezet a hosszabbak közül való. A fejezet elején megdicséri a tisztes munkát és sajnálkozik azon, hogy eleddig kevés magyar vált kereskedővé, iparossá. Fájlalja, hogy ezeket a fontos, jövedelmező megélhetőségi lehetőségeket bűnös nemtörődömséggel átengedték másoknak: görögögnek, zsidóknak.

21 Pedig ez elszegényedéssel járt: „pusztult az ősi kúria". Itt városismertetőnk szemléletében erőteljesen megmutatkozik a reformkor-szabadságharc idejének, Széchenyi-Kossuth merkantilista-iparfejlesztő gondolatainak némi nacionalizmustól sem mentes vulgarizációja. Talán még némi antiszemitizmusról is szólhatunk, amit a Dongóból főleg az vált ki, hogy a kereskedéssel, iparral gyorsan meggazdagodott, alig azelőtt emancipált zsidók földeket kezdtek bérelni, venni, földbirtokosokká kezdtek válni.

22 Különben az egész fejezet az önálló, a nemzeti gazdaságot védő, fejlesztő tendenciák gyűjteménye, magához Debrecen kereskedelméhez, iparához alig van köze. 15 Oláh Gábor-. A debreceni nyelvjárás. Nyelvészeti Füzetek 26. (Budapest, 1906.) 25.; Ecsedi István-. A debreceni és a tiszántúli magyar ember táplálkozása. A Déri Múzeum Évkönyve 1934. 149-405. és Zelyzy D. i. m. 270. 16 Ecsedi I. i. m. 17 Oláh G. i. m. 25. és Ecsedi I. i. m. 18 Ecsedi I. i. m. 19 Ecsedi I. i. m.; Zelizy D. i. m. 264-265.; Oláh G. i. m. 25. és Lovász János: Fonatossoron. Debreczeni Képes Kalendáriom 1901. 45-48. 20 Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI-XVIII. században. Különlenyomat az Ethnographia XLIX. (1938.) évfolyamából. Az Ethnographia Füzetei 8. (Budapest, 1938.); Zelizy D. i. m. 271-272. ;P. L.: Köznapi szokások a' debreczeni reformátusok között. Regélő, 1837. 299-300. Négyalakos ábrával. Vö.: Kresz Mária: Magyar parasztviselet. 18201867. (Budapest, 1956.) több helye, de: 114., 140.; Oláh G.: i. m. 23. 21 Vö.: Zoltai Lajos: Debrecen város százados küzdelme a görög kereskedőkkel (Debrecen, 1935) 22 Zoltai Lajos: Zsidók letelepülése Debrecenben (Budapest, 1932.); Végházi István: Adatok a debreceni zsidóság történetéhez (Buenos Aires, 1967); - Gonda Moshe Élijáhu: A debreceni zsidók száz éve. (Tel-Aviv, 1970); Harsányi László: Adalékok a hajdúvárosok zsidóságának történetéhez (Budapest, 1970.) 287