A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)
Történelem - Dankó Imre: Az első debreceni városismertető
Dankó Imre Az első debreceni városismertető A városismertetők világszerte a közlekedés fejlődésével, főleg a vasút elterjedésével szaporodtak el. Gyakorlati célkitűzésekkel készítették őket és első megjelenésük, az 1850-es évektől kezdődően gyorsan, a századfordulóra részletező, egy-egy város minden jellemző vonásáról, adatáról tájékoztató, érdekes építményeit, épületegyütteseit, utcáit, kereskedelmét, iparát, történeti emlékeit, jeles intézményeit, vásárait stb. ismertető, hatalmas, általában gazdagon illusztrált kötetekké nőttek. Nálunk, Magyarországon később és szerényebb keretek között indult meg a város-, országrész-ismertetők írása, megjelentetése és soha - még napjainkban sem - emelkedett olyan színvonalra, mint például a német baedecker-irodalom. Éppen ezért gondosan kell őriznünk, meg kell becsülnünk azokat a korai, sokszor naiv próbálkozásainkat, amelyek ezen a téren történtek, azon túl, hogy minden bizonnyal több értékes adatot, szempontot is megőriztek. A magyar városok közül - és ezt büszkén vallhatjuk - az elsők között készült Debrecenről városismertető, éppen 110 évvel ezelőtt Debreczeni Kistükör címen. 1 Tekintve, hogy ez a városismertető azonfelül hogy első, legkorábbi, több más érdekességgel, említésre méltó körülménnyel is bíró és ritka, alig hozzáférhető kiadvány, a következőkben teljes egészében közöljük. DEBRECZENI KISTÜKÖR. - vásárfiául ajánlja a DONGÓ. - Ára 10 uj kr. - Debreczen 1862. Nyomatott a Város könyvnyomdájában. Sz. k. Debreczen városa. Alföld szép vidéke délibábos róna, E rónán épült egy kálvinista Róma, Debreczen a magyar tőzsgyökeres város, Melylyel hét vármegye szomszéd és határos. Mikor építették? és ki építette? Hasztalan törnénk a fejünket felette; Mivel e városnak múltja olyan régi: Hogy bajos lenne azt végig elregélni. I Debreczeni Kistükör. Vásárfiául ajánlja a Dongó. Ára 10 új kr. (Debreczen, 1862. Nyomatott a Város könyvnyomdájában) 16. 1. 19x12 cm. Összefűzetlen, összehajtott ív, külön borító nélkül. A Déri Múzeum Adattára, Néprajzi Gyűjtemény: 376. szám. A címlapon levő feljegyzés szerint 1918-ban került a múzeum birtokába. 18 Déri Múzeum évkönyve 273