A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)
Történelem - Dankó Imre: Az első debreceni városismertető
Dobrazinnak hivták Szvatopluk korában, „Jó földet" jelent ez a tót szótárban; Bizony jó föld is ez, valódi Kanahán Kanahán földjénél is kövérebb talán. Ha jól megmiveli a földmives gazda, Nem vágja kaszáját terméketlen gazba, Nem marad üresen a hombár és verem: Mert az elvetett mag tizszeresen terem. Határa: Határa kiterjedt, széle és hossza egy Rajta jő a nap fel s rajta ismét lemegy,Húsz négyszög mérföldet teszen területe, Hajdan ekkora csak Ninive lehete. (A legközelebbi felmérés szerént volt Száznyolcvanhat ezer négyszázhetvenöt hold) Maga egy vármegye, maga egy kis ország, Sok más városok is irigylik ám sorsát; Ha az enyém volna én sem cserélném fel: Valamennyi német apró herczegséggel. Fekvése: Fekvése gyönyörű, mert hát fekszik épen Az öt világrésznek kellő közepében. Dúslombzatu kertek övezik környékét, Rengeteg erdői teszik legfőbb ékét. A várost felosztják két egyenlő részre, Felét Bihar, felét Szabóles vármegyére, Mind a két vármegye büszke lehet rája, Buda-Pest után ez gyöngye koronája. Népessége: Debreczen lakosa közel ötvenezer, Többnyire tetőtől talpig magyar ember. A múlt évtizedben néhány cseh és német, Miként mindenüvé, ide is eltévedt; Mert ez a sáskafaj - hol jobb világot lát. Hívják vagy nem hivják - betolja az orrát. Az igazi czivis apró termetű faj, Békesség szerető, munkás mint a méhraj. Magyarnyelvet beszél és magyarul érez, Hévvel ragaszkodó s állandó hitéhez. Takarékos inkább mint pazarló polgár. Ha megélhet, másnak nem örömest szolgál. Türelemmel tűrő, fát vághatsz a hátán, Czimerében ezért van ott az a bárány. Fösvénynek nem fösvény, hanem egy keveset: Fölférne még reá a vendégszeretet.
