A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972 (Debrecen, 1974)

Régészet, Ókortudomány - B. Angyal Katalin–Balla Lajos: Studia Dacia

ják ki, formai meggondolások alapján valószínűbbnek látszik, hogy a két kőemlék a kései principátus korára helyezendő.

9 Ami szenátorunk származását illeti, arról neve első látásra keveset árul el. Herennius Faustus nomene és cognomene után épp úgy származhatott Itáliából, illetve a környező szigetekről, így Szardíniából, mint Észak-Afrikából vagy a romanizáltabb nyugati tartományok egyikéből.

10 De nem zárható ki, mint lehetőség a keleti eredet sem.

11 Figyelmet érdemelnek azonban ebben az összefüggésben az általa invokált istenalakok is, minthogy a provinciákban szolgálatot teljesítő szenátorok a hivatalos államistenek és a helyi istenségek mellett nem egyszer dedikáltak feliratokat hazai isteneiknek.

12 Ügy tűnik, hogy Saturnus securus és Minerva su[pera] elsősorban ilyen istenségeknek tekinthetők.

13 Ha így van, feltételezhető, hogy Herennius Faustus olyan birodalomkörzetből származott, ahol a pun-föníciai vallási elképzelések ro9 Vö.: I. Berciu, í. т.; С Daicoviciu, i. m. 10 Vö.: A. Mócsy, Die Bevölkerung von Pannonién bis zu den Markommannenkriegen. (Bp, 1959) 155, 174.; L. Barkóczi, Acta Arch. Hung. 16. (1964) 301, 312.; G. Alíöldy, Die Personennamen in der römischen Provinz Dalmatia. (Heidelberg, 1969) 89., 200-.; I. Kajanto, The Latin cognomina (Helsinki, 1965) 272.; CIL VIII, 5, 1: Herennius s. v., Faustus s. v.; CIL X Indices, Herennius és Faustus s. v., valamint 7556, 7659 (Carales) M. Herennius Faustus; CIL XVI 9 C. Herennius Faustus Caralitanus, vö. PIR

2 ,,H" 107. L. még H.-G. Piiaum, CP IL, 727-. Nr. 274.; M. Herennius M. f. Quir. Victor, v. е., Thibi-litanus - hasonnevű másik személy Carales-ből: PIR

2 ,,H" 135. H.-G. Piiaum, i. m. No. 274, p. 732. 11 PI. о. A. Mócsy, i. m. Inschriftenkatalog, 205/1.; 1. az előbbi jegyzet irodalmát. 12 Dáciában: A.

Stein, i. m. 95-. (Caerellius Sabinus, Olus Terentius Pudens Uttedianus), Pannoniában: G. Alíöldy, Acta Arch. Hung. 13 (1961) 109-. Budapest régiségei 20 (1963) 52-. (fényképekkel), vö.: /. Fitz, Acta Ant. Hung. 11. (1963) 284-., 287-., 288-. és Á. Dobó, Die Verwaltung der römischen Provinz Pannonién von Augustus bis Diocletianus. (Bp. 1968) Nr. 55, 59, 60. 13 Erre mutat elsősorban Saturnus alakja, valamint a sajátos jelzők. Saturnusnak állított felirat még Dáciában, az Apulumhoz közel eső Ampelumból ismeretes: CIL III 7838 (2-3. szd.). Minerva tisztelete Dáciában elsősorban Apulumban mutatható ki, a legszorosabb összefüggésben a táborvallással, ill. a hivatalos kultusszal: CIL III 7764 (1077), 1078, 1076, 1071, 1105, 14 215

16

, 1106, AE 1964, 193. katonák; ACMIT 1929, 305, Nr. 6, CIL III 1104, 1079 decuriók és egy Augustalis; IGRR I, 540. görög nyelvű felirat Athenanak, állító: Oc. Prist. Ld. még Sarmizegetusában: CIL III 7918, AE 1933, 13 proc. Aug.; CIL III 1426 Augustales col.; Ampelumban: CIL III 2076 proc. Aug.; Miciában: AMN 5 (1968) 112. No. 1. actarius coh. II Fl. Commag.; Napocán: CIL III 858 dec. col.; etc. Megjegyzendő, hogy a feliratok többsége Iupiterrel és Iunóval együtt invokálta Minervát, s hogy a kőemlékek nagy része a kései principátus idején keletkezett. Egyébként hasonló képet mutat a pannóniai Minerva-kultusz emlékanyaga is: A. Mócsy, RE Suppl. 9. ((1962) 730. A Saturnus-kultuszhoz: /. Toutain, Les cultes paiens. III. (Paris, 1920) 15-.; Thulin, RE II, A (1923) 222-,; F. Cumont, RE 7 (1912) 2310-, Újabban: M. Leglay, Saturne African I-II. (Paris, 1966). A supera jelző még Fortunánál is előfordul: Gebhard, RE IV A, 1. (1931) 924. A „securus" talán Saturnus alakjának közismert asztrológiai összefüggéseire utal, vö. F. Cumont, Les religions orientales dans le paganisme romáin/

1 (Paris, 1929) 160-., éppen így Minerva ,,égi" jelzője. Összegezve: Saturnus tisztelete semmiképpen sem jellemző Dáciára, aminthogy Itália egyes körzeteitől és az észak-afrikai területektől eltekintve egyetlen birodalomrészre sem; Minerva alakja Dáciában mindössze néhány esetben mutat bizonyos kapcsolatot a „személyes" religiozitással (a fogalomra: G. Alföldi, i. m.); indokolt tehát arra gondolni, hogy a légióparancsnok a két istenséget, mint dii patrii-t részesítette kultuszban. 157