A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Irodalomtörténet - Szíj Rezső: Kner Imre levelei Mata Jánoshoz

neki a külső címlap levonatát is, s kértük, hogy összes kívánságait Önön keresztül legyen kegyes közölni azért, hogy a többszöri levélváltást és a levelek kereszteződését elkerüljük. B. sorai egyéb része a küldött levonatokkal már tulajdonképpen el is van intézve. Itt küldjük most a külső címlap megoldásának levonatát, szintén több példányban, hogy vázlatokat is lehessen rá készíteni. Ami mármost az Exodus szignetjét illeti, annak mérete nem felel meg, de álla­pota is olyan, hogy nem lehet használni. Ha a kolofon szövege megvolna, akkor sür­gősen küldenénk kefelevonatot s akkor látni méltóztatnék azt, hogy oda mekkora és milyen szignet illik. Témájánál fogva illene ide a szignet, formájánál fogva is esetleg, de a fametszet stílusa nem egészen egyezik a könyv fametszeteiével. - Talán megér­demelné ez a munka azt, hogy direkt e célra egy külön szignetet véssen Ön, amely aztán később más célokra redukálható és így sokszor felhasználható legyen. Szeretnénk, ha a szignet miatt nem késne a munka. Ezért kérnénk sürgősen a ko­lofon szövegét, hogy azt szedhessük és küldhessük, úgy, hogy mire a többi része a könyvnek át lesz olvasva és cenzúrázva, ez az egy oldal már késedelmet ne okozzon. Megemlítem még azt, hogy a kolofon lehet bőbeszédűbb is, meg lehet benne említeni például, hogy a címlapon lévő szignet eredetije hol található s a szignet mit jelent, milyen vonatkozásban áll Debrecennel stbi. Maradtam kiváló tisztelettel Kner Imre VIII. Gyoma, 1943. október 15. Tárgy: kolofon, fedél, szignet, pros­pektus. Nagyságos Dr. M a t a János egyetemi lektor úrnak Debrecen Városháza Történelmi Levéltár Mai becses sorait és telefonbeszélgetésünket igazolva alább tesszük meg javas­latainkat a még függőben lévő részletekre nézve s megjegyezzük, hogy mindezeket ma az Exodussal is közöltük. 1. A címlapra kerülő városcímer fametszete 55 mm magas legyen, arról aztán a belső oldalra 48 mm magas redukciót fogunk készíttetni. Mint mondottuk, a szignet fölött legalább 1 milliméterrel, alatta 2 vagy 3 milliméterrel több levegőnek kell lennie, mint amennyi a vele szomszédos sorok közötti szóköz, másképp úgy hat, mint ha bele volna erőszakolva a szignet a szövegbe. 2. A szennycímlap elé az oldal optikai közepére (amely a megfelelően térbeállí­tott tele oldal mértani közepe fölött van valamivel) szeretnénk a kiadói jelvényt, amely talán tónusban közelebb álljon az utána következő címlap szignetjével, mint a fejlécekkel, mert közvetlen utána a címlapra lapozunk. 3. A kolofon levonatát itt küldjük. Egy levonatot az Exodusnak is beküldtünk. Némi szórendi változtatást tettünk rajta a szebb forma kedvéért. A három leghosz­szabb sort benne egyforma hosszúra nyújtottuk, s néhány helyen a szóközökkel mes­517

Next

/
Thumbnails
Contents