A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Irodalomtörténet - Szíj Rezső: Kner Imre levelei Mata Jánoshoz

tarn, hogy az embertípus mennyit javult és hogy a nők mennyivel csinosabbak. Egy­szerűen, ízléssel öltözködnek s meg tudják stilizálni a megjelenésüket úgy, hogy aki csúnya, az sem hat kellemetlenül. Egy művész barátomat kérdeztem meg a változás oka felől. Meg kell jegyeznem, hogy a nagyvárosok gyári munkástömegei másutt a perifériákon mozognak, de Leipzig fekvése és szerkezete, települése olyan, hogy a nagy könyvgyárak személyzetének jelentős része a centrumokon keresztül és a korzón jár műhelybe és haza, ott tehát a silányabb, vagy rosszabb eredetű tömeg is mindig szem előtt van. A barátom azt felelte, hogy az a tömeg, amelyet én ismertem annak idején, még a 10-11 órás munkanapban nevelkedett fel, s a férfiak fő élvezete és szó­rakozása az ivás volt. A mai, illetve már az 1923-as generáció a rövidebb munkaidő, a rendezettebb szociális viszonyok terméke és ízlésük már a kirakat- és plakátművészeten nevelkedett! A reklám nevelő, igényébresztő és szervező tényezője a világnak, nélküle a modern tömegtermelés lehetetlen. Én a mun­kám célját abban látnám, hogy a hosszú időn keresztül céltudatosan folytatott stílus­fejlesztő tanulmányaim segítségével meg tudjam oldani jól és szépen, de mesterke­dések, felesleges költségek nélkül a tömegfeladatokat is. Sajnos, a mi különleges vi­szonyaink az oka, hogy erre nem jut lehetőségem. De a fontos az volna, hogy aki a tízfilléres „istóriát" csinálja, az is érezze ezt a felelősséget. Mert csak egyetlen for­radalomnak volna értelme, a minőség forradalmának, de ezt nem látom még sehol. Különben nagyon hálás vagyok azért az elmélyedésért, amellyel a 8 levéllel fog­lalkozott és roppantul örülök annak, hogy Önt is és barátját is ennyire érdekelte a dolog. Persze amikor a magyarság kérdését felvetettem, én a nyelv, a mondatszerke­zet, a szórend magyarságára is gondoltam. Erről majd egyszer máskor beszélgetünk. De ennek a sorozatnak a sorsát majd egyszer személyesen mesélem el, mert ez voít eddig legnagyobb balsikerem. Illetve: nem is egészen. Az első leveleknek igen nagy visszhangja volt, vagy 200 cég jelentkezett, akikkel minddel hosszú levélváltásba kellett kezdenem. És „üzlet", megrendelés alig lett belőle, állandó megrendelő pedig egyetlen egy sem. Az ok: megbuktak az illetők ezen a vizsgán. Csak négy levélre volt tervezve a sorozat s utána annyira megrohantak, hogy tervezzek nekik reklámot, hogy egyetlen éjjelen meg kellett írnom az ötödik levelet. Nem akartam magyarázni, hogy én csak kifejezhetem azt az üzleti koncepciót, amelyre tevékenységüket alapítják. De erre kivétel nélkül az derült ki, hogy az illetők csak „reklámot akartak csinálni", de nem tudták, hogy előbb nekik kell megteremteni azt, aminek reklámot lehetne csinálni, ha lehetne. - Egyébként az vigasztal, hogy ha Ön irányítja az Exo­dus dolgait, a kiadói reklám körül bizonyosan hasznosítani tudja majd azt, amit a 8 levélből olvasott. Egy új kiadó nemrég azzal fordult hozzám, illetve nevében egyik barátom, hogy küldjek neki kiadói reklám-mintákat és adjak ilyesmire ajánlatot. Er­re persze csak azt válaszolhattam, amit válaszoltam: saját kiadványaim reklámjait nem engedhetem át és nem is engedem át. ö azt se közölte, miket ad ki, és mit akar hirdetni. Viszont arra figyelmeztettem: nagyon rosszul járhat akkor, ha Kner-tipográ­fiájú prospektusokat küld széjjel és a kiadványai nem ilyen tipográfiával készültek, így sikerült ezt a kuncsaftot is elriasztanom. Ez a barátom, aki hozzám fordult, ki­tűnő költő, jóbarátja unokaöcsémnek és tanítványomnak, egy verseskönyvét én nyom­tattam neki. És nem jut eszébe, hogy kiadói reklámot tervezni akkor, amikor se a szöveg fogalmazványát nem kaptam meg, se semmiféle adatot arról, hogy az illető vállalat mit ad ki és amit kiad, milyen, nem lehet. Azt hiszi, hogy lehetne nála pl. egy „verset" rendelni, csak úgy, mint afféle üres keretet, amibe majd tetszés szerinti tartalmat lehet beleszorítani. Látja, Uram, ez az, amit én a kultúrszolidaritás teljes hiányának nevezek a magyar közéletben. Mindegy itt mindenkinek minden, ami tör­ténik a magyar élet tágas téréin, de mindenkit esz a fene azért, hogy azt, amit ő csi­510

Next

/
Thumbnails
Contents