A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Irodalomtörténet - Csürös Miklós: Gulyás Pál hagyatéka. Gondolatok az Itáliához című vers kapcsán

szakaszából vitt magával (hajlam az „elvontságra", természetmisztika). Ez a Gulyás ajánlja a Tékozlóban a Szent Ferenc-i megoldást, az átolvadást a természetbe. A földbe „rothadás" motívumát Kalevala-emlék is erősíti. Vipunen, a legnagyobb táltos, aki pillanatra sem emelkedik ki a földből, hogy folyvást szívja erőit - Gulyás számára sokáig az igazi költészet jelképe. De az éjszaka ájulatából a terek csattogása riasztja fel a költőt: állást kell foglalnia, irányítania kell az embereket. A harci gépekkel szemben a vipuneni vagy Szent Ferenc-i földközelség meddő. Az első metamorfózis eredménye a földet lerázó, a napra kitörő költő, aki a történelmi helyzet válságosságára és felelősségre figyelmeztet. Ez a fordulat egy-két éves erjedés után, 1936 tavaszán következik be; hogy milyen erővel rántják ki Gulyást a „föld melegjéből" a kor eseményei, a Búcsú а mestertől с verséből képzelhető el: „ . . . Égy hajcsár áll mögöttem és dörömbölni kell, ha betörik Szent Péter templomának boltozatja és fél-Európát rommá lövik". S az addig magányos költő emberekhez kezd szólni. A történelem görcse 1937-ben valamennyire oldódik, figyelmeztető szava biztatóbban cseng. Ekkor írja a debreceni szintézis utópiáját, a Debrecen, ó-kikötőt. A végső átalakulás, az emberekben való hit megingása és oltalomkeresés valami metafizikai erőnél minden bizonnyal a történelmi láthatár 1938. évi elborulását jelzi. Ez az Anschluss, a müncheni egyezmény és a Szudéta-vidék megszállásának éve. Két lehetőségbe, két gyönge gyökérbe lehet még kapaszkodni: a közeledő halál megváltásába vagy egy deus ex machinába, amely közénk varázsolná a vesztett édent. Gulyás nem hisz az utóbbiban, de sóvárogva sóvárog utána . . . * A költői alkotás metafizikáján töprengő Gulyásnak gyakran visszatérő gondja volt élet és mű szerves kapcsolata. Költők sorsa Debrecenben с tanulmányában arról beszél, hogy versnek és valóságnak fednie kell egymást, hogy a kettő olyan, mint két tér, kölcsönösen hatnak egymásra, egymástól nyerik életüket. Esztétikai tanulmányának, a Líra műhelytitkának, első fejezete - igen jellemzően - az Egység címet viseli; legfontosabb gondolata: „A líra műhelytitka : a lírikus életének egysége. Ezt az egységet kell megkeresnünk a mű mögött. S az élet mögött a mű egységét. . ." Röviden szóltunk már a Gulyás-életmű belső egységének két fontos biztosítékáról: a lét komor, tragikai felfogásáról, amely fejlődésének minden fázisában áthatja költészetét, és az egyes korszakait jellemző élmény-egységről, egy nagy élmény tematikai uralmáról. Az egység következő jellegzetes ismérve: újra meg újra visszatérő gondolatok, képek, motívumok. Mint felhangok az akkordot, úgy színezik tudatunkban a Gulyás-vers minden jelentősebb szavát a más költeményekből bennünk élő asszociációk, éreztetve és fokozva a vers gondolati, érzelmi telítettségét. Az első leütött hangzat a cím: Itáliához. Gulyás számára ez az ország sokáig elsősorban Dantét jelentette, az igényt a Dante Olaszországára, ahová a hortobágyi poéta láthatatlan szellemi gyökerei nyúlnak (Az utolsó szó). Másfelől Itália a kereszténység hazája is, Krisztus, angyalok és apostolok lakhelye: elemzett versünk s A mythosok határán idézi fel ezt az arcát. Máris érthetőbb az Itáliához költőjének zavara, hiszen a könyörtelen térbeli expanziót épp annak az országnak törekvései között fedezi fel, amelyet a kultúra és vallás jelképévé eszményített. 31 Déri Múzeum évkönyve 481