A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Művészettörténet - Dienes Ö. István: Gáborjáni Szabó Kálmán szabolcsi freskói

ezekhez mérhető műveket alkothasson egyszer. A főiskolán is tájékozódott a murális művészet területén, azonban főleg itáliai tanulmányútja idején, 193031. években szívta tele magát a freskófestés legnagyobb élményeivel. Az akkor már érett festőt - a harmincadik évét is túlhaladta! - megdöbbentette a személyes találkozás a murális művészet óriásaival, Giottóval, Simone Martinivel, Pierro della Francescóval. Michelangelo falai előtt megilletődve döntötte el magában, hogy hazai földön ezt a művészetet fogja leginkább gyakorolni. Ám tudjuk, hogy a művészet legnagyobbjai is csak ritkán kapnak ilyen törekvéseikhez kellő támogatást. Picasso 80 éves elmúlt már, amikor Párizs városa felajánlott számára egy üres falat, holott üres falak kopárlanak mindenfelé bőven és várnak a maguk mesterére, aki egyszer felékesíti őket. Gáborjáni Szabó Kálmánt is itthon gazdasági válság, szegénység és vállvonogatás fogadta. Csak 1937-ben találta meg a maga üres falát, a debreceni Kollégium áhítatkeltő belsejében, saját munkahelyén, a falakon megelevenítve az ősi Oskola legendás történetét, híres alakjait. Olyan lett ez a szép freskósorozat, mint középkori példaképei, a híres szabolcsi freskók, amelyek a legendákat és a múlt ködébe vesző legendás alakokat hozzák vissza elibénk, áhítatot keltve, emléket idézve. Itt a Kollégium múltjának legendás alakjai, jelenetei, Méliusz prédikál, a Könyvtár megmentése, a rézmetsző diákok, Csokonai a Nagyerdőn, Maróthy a quartettel, a tűzoltó diákság, a nagybotos, az első Kántus, Hatvani professzor képe indítja meg a nézőt, hozza vissza őket számunkra, csinál belőlük beszédes történelemkönyvet. E sorok írójának alkalma volt munka közben látnia a 40 éves Gáborjáni Szabó Kálmánt, beszélnie vele a készülő képekről és további terveiről. Remélte, hogy hozzájut hasonló, vagy még nagyobb feladatokhoz is, ha ezeket befejezi. Közelebb hozott minket egymáshoz egyik tanártársa a Tanítóképzőben, a filozofikus alkatú, nagytudású, egyben költői lelkületű dr. Bartók Miklós, maga is egykori művészkedő, aki nekem gyermekkori barátom volt. (Fia dr. Bartók Jenő nyíregyházi ref. lelkésznek, a debreceni Theológia egykori híres magántanárának, akinek ősei hét nemzedékre visszamenően mindig papok voltak, fiát is ösztönözte erre, hogy ne szakadjon meg ez a láncolat, az el is végezte a teológiát, pappá szentelését azonban megakadályozta a háború. 1944-ben a harcok során életét vesztette.) Jómagam Nyíregyháza város mérnöki hivatalában voltam akkor. Beszámoltam a város polgármesterének és kultúrtanácsnokának a szép freskókról, ajánlottam, majd kivittem náluk, hogy foglalkoztassuk őt Nyíregyházán. Előbb egy díszes alkalmi meghívóra fametszetű emblémát rendeltem nála a város nevében, ami tetszett a város vezetőinek. 1940. évben a nyíregyházi szegényház felügyelői pavilonjában napközi otthonos óvodát alakított ki a város. Ezt jó alkalomnak láttam arra, hogy G. Szabó Kálmánt foglalkoztassuk, illetve a gyermekeknek művészi élményt nyújtsunk, azaz az óvoda falaira faliképet festessünk. Dr. Polinszky Pál kultúrtanácsnok nagy barátja volt a művészeteknek, megértőn támogatta törekvéseimet. Felkerestem G. Szabó Kálmánt, aki boldogan vállalta a kisebbszerű, de szép feladatot, főleg örült az új alkalomnak, hogy a murális művészetet művelheti. A témát művész és én, ketten állapítottuk meg, hogy az a magyar népmesék világából való legyen. A kivitel al fresco, nedves vakolaton, mészálló oxidokkal, előzetes színvázlat bemutatása után, 1940 nyarán történt. A nagyvakációban, egy hét alatt készültek el a képek - összesen kb. 17 m

2 - a tiszte440