A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Művészettörténet - Dienes Ö. István: Gáborjáni Szabó Kálmán szabolcsi freskói

Dienes Ö. István Gábor jani Szabó Kálmán szabolcsi freskói Kései nekrológ egy magyar festő és alkotásai elmúlása emlékére „Habent sua fata . . ." A fátumról, a végzetről beszél ez a bölcs régi mondás, a sors hányattatásairól. Vergődéseket idéz, amiktől az emberek és dolgok egyaránt szenvednek. Romlást, kallódást, pusztulást jelentenek szavai. Egyforma igazsággal konganak mind az elsüllyedt századokban, mind a közelebbi múltban, sejtetve egy könyörtelen törvény örökérvényét, azt, hogy nemcsak az ember, az alkotó futja meg életútját, születéstől elmúlásig, hanem az alkotás maga is előbb-utóbb eljut élete végéig. Ha nagyon lehangolódva bár, de tudomásul vesszük az emberi élet véges voltát, hasonló fájdalommal ugyan, de rendre el kell fogadnunk annak igazságát, hogy az ember alkotásai is meghalnak, nyom nélkül eltűnnek. Lapozgatva az emberiség művelődésének fényes történetét, érthetően megborzadunk a barbár érzéketlenségtől, vagy a tudatos kegyetlenségtől, amelylyel felkerekedtek népek, hogy más népek alkotásait megsemmisítsék, városait felgyújtsák, szobrait ledöntsék, megcsonkítsák, összetörjék - még jobban elkeseredhetünk, ha azt látjuk, hogy egy nép gyakran saját fiának alkotásait pusztítja el ugyanolyan vad érzéketlenséggel. Felbecsülhetetlen az a pusztítás, amit a magyar nép alkotásaiban az ellenség okozott, az államalapítástól időről időre, szinte rendszeresen. A nagy építések után közvetlen jöttek a nagy rombolások, Szent István románkori építészetét a tatárok, a IV. Béla utáni idők gótikáját. Mátyás reneszánszát a törökök azonnal megsemmisítették. Igazában nincs is teljes leltárunk e gazdag idők valódi kincseiről, hiszen nemcsak az alkotások pusztultak el végérvényesen, hanem a történetüket, sőt létüket igazoló és értéküket jellemző oklevelek is. Keserűség tölthet el minket, utódokat, ha azt mérjük fel, mi ment veszendőbe hazai villongások, nemzetségek közötti belharcok során, amit nem dúló ellenség, hanem maga a magyar rontott le - de talán a legérthetetlenebb és legfájóbb arról lajstromot készíteni, amit a megbecsülés hiánya, közömbösség miatt, vétkes nemtörődömség által vesztettünk el s amit egy kis odafigyelés, egy kis szeretet, szakavatott értés megmenthetett volna. Gáborjáni Szabó Kálmán sokat kesergett a múlt méltatlan pusztításain, ha műemlék-látogatások során, baráti beszélgetések alkalmával szóba került a középkori Magyarország művészete és nem sejtette, hogy amit ennek főleg szabolcsi ragyogó példáin felbuzdulva ugyanitt maga alkotott, néhány év múltán szintén elenyészik, semmivé lesz és még csak silány fénykép se rögzíti egykori lelkes szándékát, a múltban gyökerező, de a mai emberhez szóló művészi mondandóját. G. Szabó Kálmán diákkora óta tanulmányozta és jól ismerte Szabolcs megye középkori monumentális falfestészetét és már akkor sarkallta a vágy, hogy 439