A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Néprajz - Szalay Emőke: Lakodalmi szokások Berettyóújfaluban

volt, ha váratlanul érkeztek. A háztűznéző célja az volt, hogy alaposan szétnézzenek a leányos háznál: hogy van felseperve az udvar, tele van-e a hombár búzával, hány állat van az istállóban, elég tiszta-e a ház, szépen van-e bevetve az ágy, hogy van a kamrában felakasztva a szalonna stb. Más faluba csengős szekérrel mentek háztűznézőbe. A fiú szülei visszahívták a leány szüleit. Két héten belül el kellett menni a legény házához. Hasonlóan zajlott le a leány rokonságának háztúznézője is. Gyakori volt, hogy csak a leány szülei mentek megnézni, hová adják a leányukat. „Mi is mentünk Szentmártonba. Azt mondta édesapám: Tiszteletünket tenni jöttünk, nem szétnézni. A kedves íia érdekében tesszük!" (Tikász Mihályné 75 é.). A háztűznézők előre küldtek egy asszonyt, hogy fogadják-e őket, csak azután mentek. Semmit nem fogadtak el, amíg meg nem nézték az egész házat. Visszamentek ahhoz az ismerős házhoz, ahol megszálltak, s ott megbeszélték a látottakat, majd megüzenték, hogy megmar adnak-e. Ha megmaradtak, ebéddel kínálták őket. Nagy háztűznéző csak a vagyonosoknál volt. A szegényeknél a legény ment el egy barátjával, vagy a keresztapjával. Megkérés A háztűznéző után a legény elküldte a kérőjét. A kérést előre bejelentették. Szerdán, szombaton, vagy vasárnap mentek „naplemente után, mikor meggyulladt a mécs"! A legény keresztapja vagy nagybátyja volt a kérő, vagy ha a családban nem volt alkalmas férfi, akkor egy ismerős jóbeszédű embert kértek meg. A kérő lett később a vőlegény násznagya. A vendégeket a tiszta szobába vezették be. Ha hellyel kínálták őket, az jó jelnek számított. Bízhattak abban, hogy nem utasítják el őket. A kérő állva elmondott egy rigmust a házasság eredetéről, majd rátért jövetele céljára. A leány általában bent volt a szobában, csak a szégyenlősebbje szaladt ki, amikor meglátta a vendégeket. Az 1910-20-as években a szülők, ha megfelelőnek találták a legényt, azonnal megadták a választ, de többnyire gondolkozási időt kértek: „Majd híradással leszünk." A kérés elhangzása után a vendéget leültették és megkínálták borral, tésztával, ún. mátkapogácsával, amit külön erre az alkalomra sütöttek. A század első évtizedében a leány kendőt készített, amelyet a kérés után odaadott a kérőnek, aki még aznap a legénytől 10-20 koronát hozott egy bukszában, vagy díszes dobozban. Ha kevesellték a pénzt, azt mondták: „Egy lóbőrre valót küldött." Csigacsináló, eljegyzés A kérés után megállapodtak az eljegyzés időpontjában, amelyet a század elején kézfogának, jegyváltásnak neveztek. 1930 körül, amikor általánossá vált a gyűrűadás, gyürüváltás lett a neve. Az eljegyzés előtti vasárnap délután van a csigacsináló, amelyre a leányos háznál gyűlnek össze a meghívottak. Egy-egy tál lisztet, s hat-nyolc tojást hoznak. A leány keresztanyja több lisztet, s 15-20 tojást visz. Az asszonyok a konyhában gyúrják a tésztát, a leányok a szobában csinálják a csigát. A férfiak tíz óra körül érkeznek meg a zenészekkel. A házigazda fogadja őket a konyhában, itt borozgatnak, beszélgetnek, amíg az 24 Déri Múzeum évkönyve 369