A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Néprajz - Szalay Emőke: Lakodalmi szokások Berettyóújfaluban

dúltak fel a földművelés számára és lehetővé vált az összeköttetés az addig elzárt területekkel. Akkor épült meg a Budapest-Nagyvárad vasútvonal, amely érintette Berettyóújfalut és így belekapcsolódott az országos forgalomba. A századfordulón Berettyóújfalunak 7723 lakosa volt. Szinte kizárólag földművelésből éltek és nagy részük a református valláshoz tartozott. Az időben a háziipart, a kézműipart, valamint a malmokat leszámítva iparról nem beszélhetünk. A trianoni békeszerződés után Bihar megye székhelye lett. Ez a tény fokozott fejlődést eredményezett. Megindult az iparosodás, mezőgazdasági jellege azonban megmaradt. Megyeszékhely volta fokozta a gazdasági élet változásainak a falu hagyományos szellemi életére gyakorolt hatását. A második világháború után Hajdú-Bihar megye megalakulásával mint megyeszékhely megszűnt, s járási székhely lett. Iparosodása folytatódott. 1957-ben tejporgyár kezdte meg működését, majd a Debreceni Ruhagyár létesített nagyobb telephelyet. Napjainkban az Elzett Gyár telepíti Berettyóújfaluba egyik üzemrészét. A lakosság nagyobb része azonban még ma is földműveléssel foglalkozik a község két termelőszövetkezetében és az állami gazdaságban. A polgáriasodás viszont nagymértékben megindult. Gyökeres változások következtek be, amelyek éreztetik hatásukat a lakosság életmódjában, kultúrájában, s így - amint majd látjuk - lakodalmi szokásaikban is. A házasság célja A házasság céljának a társválasztást, a családalapítást tartották. „Azért kell megházasodni, hogy ne legyen az ember magában, mint egy fa, arra születtünk, hogy családot alapítsunk" fogalmazta meg a házasság célját Tóth Sándor 72 éves parasztember. A gyermek köti össze a házasfeleket, ha megöregszenek a szülők, rájuk támaszkodnak. A század elején még mindenütt négy-öt gyermek volt, azonban a jobb módú családokban már ekkor kevesebb a számuk, hogy a vagyon ne osztódjon többfelé. A szegényeknél hat-nyolc gyermek volt, de nem ritka a tíz, tizenkettő sem. Természetesnek tartották a sok gyermeket, csak az öregasszonyok szólták meg néha a sokgyermekes szülőket: „egyebet sem tudtok, csak azt!" Ha pedig szegények voltak, könnyen rájuk mondták: „annak a szegényei" (ti. a gyermeknek). A gyermekáldás ellen a szegények általában semmit sem tettek. A magzatelhajtást nagy bűnnek tekintették. Azt tartották, hogy a magzatelhajtással egy lelket ölnek meg. Ha akadtak mégis olyanok, akik nem akarták megszülni a gyermeküket, tudósasszonyokhoz, bábaasszonyokhoz fordultak, de ez igen ritkán történt, mert ha kiderült, nagyon felrótták az aszszonynak. A megesett leány Ritkán fordult elő, hogy egy leány megesett. Nagy szégyen volt nemcsak a leánynak, de a családjának is. A családban nehéz volt a megesett leány helyzete. Szemrehányást tettek neki: „Most már itt maradsz a nyakunkon!" Különösen a nagyanyja dorgálta: „Rossz kutya vagy!" Előfordult, hogy emiatt a bátyjai nem engedték tésztát gyúrni. A szigorúbb szülők kitagadták megesett leányukat. A faluban rossz szemmel néztek rá, beszéltek róla. Volt, aki nem tudta elviselni a lenézést, inkább otthagyta a falut, elment szolgálni, még ak364