A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Orosz István: L’extension de la culture ? rotation „libre” dans le Nord-Est de la Hongrie ? la fin du XIXe siecle

a nyáron - ahogyan növekszik a gazdakörök és a kormány aggodalma egyes országrészek aratási kilátásaival kapcsolatosan, és félve egy esetleges általános aratósztrájktól - tömegével jelennek meg cikkek, amelyek a régi aratási ünnepek felelevenítését sürgetik „a munkaadó és a munkások közötti családias viszonyhoz." Darányi földművelésügyi miniszter szavait idézik unos-untalan, s úgy dicsőítik, mint aki a mezőgazdasági munkások megbecsüléséért mindent megtesz és kifejezetten azt kívánja az ország érdekében, hogy a „gazdaközönség . . . vonja be örömébe, bánatába azt a derék munkás embert, aki arcza verítékében gyűjti be a föld termékét. . .". Mindez ekkor azt jelentette: felejtsük el, hogy volt aratósztrájk, azt is, hogy miért volt. Felejtsük el, hogy a hatalom erőszakkal letörte a parasztok forradalmi, harcos fellépését és „. . . legyünk testvérek . . ." Céljuk nagyon is világos: elaltatni az osztályharcos szemléletet, elfeledtetni az ellentéteket, a népünnepélyekkel kiiktatni, vagy ellensúlyozni, végsősoron leszerelni az aratósztrájkokat és olyan feltételekkel megkötni az aratási szerződéseket, amilyeneket a nagybérlő, vagy a gazda diktál. Tehát legyen pálinka és pántlika, legyen aratási népünnepély, de több bér nincs.

63 A magyar valóságot azonban még ilyen kormányt és kormánypolitikát dicsőítő napilap sem tudja megkerülni. Ez pedig az, hogy Magyarországon a földművelés „. . . bizonyos mértékig csődbe jutott. . .", hogy az európai gabonapiacon megjelent a magyar búzánál sokkal olcsóbb búza, hogy minimális az intenzitás irányába való haladás, egyes területeken ismeretlen a tudomány és az ipar vívmányainak alkalmazása, hogy kevés a mezőgazdasági szakember, az agrárkultúra különösen az Alföldön nagyon alacsony színvonalú. A háziipar sürgetése is azt a nagy gondot takarja, hogy nincs megoldva a mezőgazdasági munkások foglalkoztatottsága, minden évben kísért a tömeges munkanélküliség. S menynyire természetes e körök részére, hogy látszatintézkedésekkel akarnak gazdasági és társadalmi bajokat orvosolni. Radikális megoldásról hallani sem akarnak. Számukra a háziipar a nagy eszköz és lehetőség, hogy csökkentse a föld nélküli tömegek „föld után való sóvárgását", eszköz a valóságos gazdasági-társadalmi tünetek elleplezésére. A gazdasági konzervatizmus a gazdasági, társadalmi, birtokpolitikai változhatatlanság bajnokai azt gondolják, hogy a háziipar megteremtésével az országban „egycsapásra két dolgon is segítünk . . ."; a kormány kenyeret biztosít a földmunkásnépnek, másrészt megjavul az ország szociális helyzete. Sürgetik a háziipar hálózatának megszervezését és szervezett kiépítését, „. . . mert az agrárszocializmus is már bontogatja vérvörös zászlóját, s az ország népe rohamosan siet a koldusbot felé." Az alapcél és alapérdek végül is ebben fogalmazódik.

M Tehát tompítani a változatlanul élességgel jelentkező földkérdést, csillapítani a Hajdúságban meglevő földéhséget. Nyilvánvaló, hogy ezzel a gazdasági és társadalmi bajokat gyökerében megszüntetni, az égetően és az ország gazdasági fejlődése szempontjából szükségszerűen jelentkező feladatokat megoldani nem lehet. Maradt a vármegyében változatlanul „A nyomor szezonja", a szegénység a maga riasztó valóságában, maradt, sőt szélesedett és mélyült az ínség, a nélkülözés, az egészségtelen hideg lakás, a munkanélküliség, az agrárproletárok ruhátlansága.

65 Kevés reményt hoz a paraszti tömegekben olyan változás, minthogy a vármegye élére új főispán kerül és Puky 63 Uo. 1901. júl. 13. „Tartsunk aratási ünnepeket - Darányi miniszter a munkásokért" című vezércikk. 64 Uo. 1901. szept. 13. „Teremtsünk háziipart!" с vezércikk. 65 Uo. 1901. nov. 12. „A nyomor szezonja" с vezércikk. 199