A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)

Történelem – Geschichte - Komoróczy György: A debreceni céhesipar reformkori helyzete (1820–1848)

munkaerő elosztásánál a mesterek vagyoni helyzetére voltak tekintettel és egyeseknek legényeket nem juttattak; erről egyébként többször panaszt tettek. A céhmesterek sok esetben valóban egyedül dolgozó személyekként éltek s ha néhány számot kiemelünk, megállapítható, hogy a váltószabók 1846-os létszámában 33 mester közül egynek б legénye, 3 inasa, egynek 2 legénye, 1 inasa, tizenháromnak viszont se legénye, se inasa nem volt. Ugyanakkor a vásári szabóknál 1825-ben 70 mesternek együttesen volt 10 -f- 24 segédereje. Feltűnő az ácsok és kőművesek előretörése, ami a nagy foglalkoztatottságnak a következménye. Ezeknél a legények és inasok száma messze felülhaladja a mesterek számát. Többek között 1825-ben 5 kőművesmesternek 65 legénye, 18 inasa, 1837-ben 7 mesternek 65 legénye, 28 inasa; 1846-ban 9 mesternek 94 legénye és 21 inasa volt. Ez a körülmény föltétlenül arra mutat, hogy a kőművesek esetében egy-egy mester szélesebb munkacsapatot irányított és foglalkoztatott, tehát feltételezhetőleg itt nyert szilárd formát debreceni viszonylatban a manufaktúra egyik változata. A kőművesek egy része idegen származású volt s a németek a német ácsokkal már az 1830-as években együtt dolgoztak, míg a magyar ácsok önmaguk alkottak céhet. A magyar ácsok esetében az 1820-as évek végétől kezdve nagyobb fokú előretörés mutatkozik az alkalmazottak létszámát illetően, mert amíg 1825-ben 48 mesternek összesen 30 legénye és inasa volt, addig 1837-ben 34 mesternek 65, és 1846-ban 25 mesternek 95 személyből álló segítsége volt. Ez magának az iparnak határozott előretörését és manufakturális jellegét állította előtérbe. Az ipari termelésben új jelenség a sertés vágó hentesek viszonylag nagy száma a mészárosokkal és a marhavágó hentesekkel szemben. Utóbbiak az 1830-as évektől már nem is szerepelnek az összeírásokban. A sertésvágó henteseknél az alkalmazotti létszám nem magas ugyan, de az első három osztályba tartozók mindegyikének legalább egy alkalmazottja, illetőleg segédje, vagy inasa volt. Ez az iparág erőteljesebben a kapitalizmus korában fejlődött tovább, de gyökerei az 1820-as évekig nyúlnak vissza. A legények összlétszáma 1825-ben 634 volt, 1846-ban 758 Az inasok száma 1825-ben 620 fő, 1846-ban 504 fő volt. Ez a létszám a polgári forradalom után emelkedett. 1853-ban összesen 844 segéd és 530 tanuló élt Debrecenben. A most közölt statisztika alapján megállapítható, hogy a céhesipari legények viszonylag nagy számban éltek a város területén és megfelelő szervezettség esetén határozott ütőerőt képviselhettek volna. Természetesen érdekeik nem mindenkor voltak azonosak, s emiatt nem mindegyiket lehetett azonos politikai elképzelések szerint bevonni a mesterek ellen irányuló harcba. A legények egy része helybeli, más része vándoréveit töltő idegen származású volt. Az utóbbiakra a kalapos legények 1834. évi összeírása szolgáltat adatokat. E szerint: 166