A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

A Móricz Pál Centenáris Emlékülés anyagából - Molnár József: Móricz Pál és Hajdúnánás

az elvérzett vitéznek nyugvó helyet adott minden föld. A drága adományos földből, a sugár tornyos hajdúvárosok alatt, legalább nem kellett kiszakítani minduntalan újabb és újabb temetőt. Az otthonmaradottaknak száz esztendeig elég fekvőhelyet szolgáltatott az egyik-egyik öreg hajdútemető." (Szélmalom a régi temető mellett) A legrégibb múltról is megemlékezik: „A hajdúk, miután birtokba ültek a török elől idetelepített rácok falvaival állandóan marakodtak és harcoltak, végül karddal intézték el az ügyet. Csupán néhány templomrom, néhány testhalom, melynek véres rögei alá egész falvak népét temették, emlékeztetnek." (Az idegen vér Rejtelmes Alföld) Annál többet szerepelnek műveiben a XVIII-XIX. században élt emberek, kik közül a legidősebbekkel, nagyapján keresztül szinte életszerűen élt ennek a kornak az emlékezete a városban. Sokat maga is ismert, még többről hallott az öregektől, de tanulmányozta a családi krónikákat, régi feljegyzéseket s Zoltai Lajos szakszerű irányításával a levéltárat. Megfigyelései, remek emlékezőtehetsége adtak lehetőséget arra. hogy olyan elevenné vált tolla nyomán egyegy alak, egy-egy helyzet, s maga a „tarka" történelem. A nánási múlttal foglalkozó elbeszélései közül kiemelkedik a Szakállas Darócziról, anyai ősapjáról szóló történet Szejdi pasa idejéből. Ebben a valóság és legendás, mondai elemek keverednek, s különösen az asszonyok harcát dicsőíti, akik szénvonóval, mángorlófával segítették a kardos-puskás hajdúvitézeket a város védelmében. (Daróczi hadnagy leányai Szabad hajdúk) Ezeket a nőket nevezték aztán Daróczi hadnagy leányainak. De egyes régi alakokról is ír novellákat: Nánási Oláh András nemesek főhadnagyáról, aki egy vasas német Schneckhaus kapitányt leckézteti meg tiszteletlen magaviselete miatt. (Oláh főhadnagy és a vasas kapitány Szabad hajdúk) Ír az 1808-ban Nánásról indult „trancport" tagjáról a leleményes és ügyesen verekedő Szűcs Istvánról (Huszár Szűcs Istvánék trancportja A boglyakemence mellől). Árva Maró Miklósról, aki „a kevély egyház és kapzsi város" ellen hadakozik, mert igazságtalannak tartja a földfelosztást s Takaró Pál szűcsmesterrel pirosörves gubát csináltat, hogy Bécsbe a császárhoz mehessen kihallgatásra, ámde az elöljáróság azt is elgáncsolja. S mikor az írástudó öreg mások bajának felpanaszolását kérvényekbe fogalmazza, az elöljárók bíróság elé állítják. (Árva Maró Miklós Pusztuló világ.) A Maró Miklós történetével kapcsolatban saját véleményét is megfogalmazza Móricz Pál: „Lássa öregem, a törzsökös magyar embernek ennyi a becsülete. Midőn ősi vagyonából, tisztes szokásaiból kiforgatták, az árvahodott magyar ember is szabadon vándorolhat tovább szülötteföldéről. Ami a jóságos kegyelmű kormányt illeti . . . Hallotta híröket a fiumei nevezetes tengerjáró Cunnard-hajóknak? Ezekről a hajókról is kitetszik, micsoda szerfölött becsülik a mai törzsökös magyart. A jóságos kegyelmű kormány ügynököket rendelt, hajójáratokat szerzett, hogy a hazájából kimart magyart lehető jutányosán és gyorsan szállítsák a tengerentúli Amerikába. Óh, poggyászát sem felejti otthon a kivándorló magyar. Elherdált vagyonának utolsó fillérei a zsebében csörögnek. Reménységével sincs különben. Halavány felesége, a rongyolt gyermekek, miként a végzet árnyai követik az idegenbe. Ezért ne is panaszolja kigyelmed, hogy minálunk nem becsülik a népet! Hogy minálunk nem gondoskodnak a népről!" Halljakend Fekete Péter 1780 körül titkos gyűlésekbe hívja a földosztással elégedetlen hajdú szegénységet s panaszukat eljuttatják a kerület főkapitá583