A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

A Móricz Pál Centenáris Emlékülés anyagából - Molnár József: Móricz Pál és Hajdúnánás

nyáig. Azonban mint „malefaktorokat" kezelik szegényeket. Mégis van valami foganatja mozgolódásaiknak: „A Halljakend Fekete Péter, a földeken osztozkodni akaró szegénység, a szocialista parasztok együgyű elei mégis elértek anynyit, hogy a Communitás határozatba hozta, hogy a Feketehalomnál, ha a marháknak nagy megszorítása nélkül nem eshetnék, jó volna a szegény népnek egy kis köles alá való földet vagy gyepet osztani. És hogy ez meghatároztassék. vótumra ment a dolog, s voto pluralitatis concludaltatott, hogy osztódgyon." (Földfelosztó szegény hajdúk Szabad hajdúk) Móricz Pál ezért érez együtt a hadházi szocialista sezrvezkedőkkel s 1897ben pártjukra kel a Debrecen hasábjain (Szervezkedjetek hajdúk, Debrecen, 1.897. XI. 10. és 1897. I. 29.) Bujdosó Sári Péter (Debrecen, 1897. I. 7.) elöljárókkal történt ujjhúzása egész a császári udvarig elhat, s a reformátusok ágense fel is terjeszti kérését az udvarhoz. (Akták a Rádai Levéltár Agentialis iratai között.) Csiszár Mátyás úr hadnagysága (Szabad hajdúk) idején 1739-ben mulatós kedvében feltett kucsmával még a királyi biztossal is összeakasztja a tengelyt. Azonban a XVIII. századi nánási történetek közül igen-igen érdekli a boszorkányság hírébe került Boros Pila (Szabad hajdúk), a bűbájos asszony története. Történeteinek levéltári utánanézése közben kiderült, hogy valóságos, élő alak volt az, s boszorkányperének jegyzőkönyve a Protocollum II. kötetének 572. s következő lapjain található meg. Történt mindez 1734. szeptember 24-én s ebben az ügyben több mint negyven tanút hallgattak ki, mert Boros Pila, a szép szőke asszony, aki bűbájosságával megigézte a bolgyó Tar Jánost s beteggé tette Martin Kóss ifjúembert, boszorkánynak nyilváníttatott s „máglyahalálra ítélték s megégették az Akasztófadombon, ahova a fekete varjak a közeli akácosra még ma is eljárnak". (1. Történeti néprajzi adatok Móricz Pál egyik elbeszélésében. Ethnographia, LV. évf. 1944. 1. számában.) Nagyhajú Andorásról (Szabad hajdúk) is ír, akinek haja „derékig leért. Es mivel magas, karcsú volt a legény, elképzelhető, a szőke haja lobogott, mint mikor az árvalányhajat a réti mezőn kibontja levelei közül az aranyos napsugár. De az orcája is finom vala, nem hiába, hogy mikor csak tehette kerülte a mezei munkát." Gyöngyösi gazda Judit leánya beleszeretett a munkakerülő, kackiás legénybe s még talán csókolóztak is, amiért a tiszteletes úr konzisztóriuma mint erkölcstelenséget mívelőket átadta a városi magisztrátusnak. A büntetés nem is maradt el. Gyöngyösi Juditot „gyalázatos cselekedetének méltó büntetéseként hóhér által való seprűztetésre ítélték". Vasárnap istentisztelet után seprűzték meg, haját levágták s a leány szégyenében a kenderáztató tóba vetette magát. Nagyhajú Andorás ettől kezdve duhajkodni kezdett, elítélték 40 kemény pálcára. Majd kiverte a katonákat a csapszékből, amiért 100 kemény pálca lett a büntetése. Tömlöcbe vetették, de onnan is megszökött s a Rétben rejtőzött. Ott nádkunyhóban éldegélt s betyári életet kezdett. Egy pásztor elárulta, aki féltette tőle fiatal feleségét. Hátulról lőtték agyon az üldözői, mert szembe nem merték megtámadni. A református egyház anyakönyvi adatai szerint valójában élt Nagyhajú család Nánáson. Nagyhajú András (1725-1793) és Oláh Katalin (1741-1821) fia szintén Nagyhajú András 1778-ban született. Ez a Nagyhajú Sebestyén András 1813-ban Fazekas Annát vette feleségül. A városi protokollumokban talán a novellában feldolgozott részleteket is meg lehetne találni. A hiedelmekkel gazdag, sejtelmes néphagyomány igen érdekelte Móricz Pált. Babonás történetek, kísértetjárás, a nánási nép folklórhagyománya gyak584