A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Művészettörténet, Iparművészet - Sápi Lajos: A Hortobágy műemlékei

híd karfalát lefedő, valamint a homlokíveket szegélyező kőburkolatokat is. Az átfaragás során azonban gondosan vigyáztak arra, hogy a régi kapuoszlop lefedésére szolgáló kőlap élén levő 1848-as bevésést, amely a hagyomány szerint a szabadságharc idején itt szolgálatot teljesítő őrségtől származik, változatlanul megmaradjon. A XIX. század végén a csárda előtti, valamint a keleti hídfeljáró melletti térségen tartott országos jellegű hídivásár mindinkább nagyobb látogatottságnak örvendett. Népszerűsége nemcsak a kereskedőket vonzotta, hanem eljöttek ide a szórakozni vágyó közeli s távoli gazdák is. Itt adott találkozót a gazdasági eszközöket gyártó kisipar a még meglévő népi kézművességnek. A régi hagyományoknak a felújítására és megfelelő támogatására igen szép példa a hídivásár fejújítása, mellyel a régi pásztoremlékeket idézik fel eredeti környezetben. A Mátán tartott lovasnapok a hídivásár népszerűségét ma már valóban országos eseményekké emelik. De egyre nő a látogatottsága a hortobágyi csárdának a téli hónapokban is a mindinkább népszerűvé vált vadliba vadászattal. Távoli országokból keresik fel a pusztát a jó vadászzsákmány reményében. Az egyre növekvő forgalom szükségessé tette a csárda bővítését és újabb toldaléképítéssel négy vendégszobát építettek az északi oldalon a régi csárdaépülethez egy belső közlekedő folyosóval. Ezt az épületrészt már sík mennyezettel fedték le és építési modora sem követi a századeleji csárda jellegét. Kibővítették a pince és konyhai részt is a csárda északi, udvar felőli oldalán. Az északnyugati sarkához az épületnek egy űrszéket magába foglaló toldalékrészt építettek. Az 1781-ben készült öreg épület néhány megrokkant boltozatos mennyezetét ez időben sík mennyezettel cserélték ki. Mind az udvari helyiségeket, mind az űrszéket magába foglaló toldalék részeket 1960-ban elbontották és az egész csárda épületet korszerűsítették úgy, hogy a külső megjelenését változatlanul hagyva, a vendégszobákat fürdőszobáival és előtérrel látták el belső átalakításokkal. Ma már megszűntek az égre nyíló hálószobák. A több, kisebb teremből álló ivóhelyiségeket így egyesítették és a megnagyobbított régi nagy ivóval összekapcsolták. A kornak megfelelő kiszolgálás biztosítása érdekében modern felszereléssel ellátott korszerű konyhai részt építettek a csárda udvari részéhez. Az új épület mind szerkezetében, mind külső megjelenésében határozottan megkülönböztethető a régi épülettől, s így az kiemeli az ősi épület eredetiségét. Ez annál inkább fontos, mert mind a csárdaépület, mind a híd műemlékké lett nyilvánítva. Hasonló módon alakították ki a csárda nyugati oldalán toldalékként épített áttört tégla falú teraszt is. A régi zsindelyfedést még a múlt század végén cserépfedéssel váltották fel, míg az 1960-ban készített konyharész felett palafedést alkalmaztak a könnyebb megkülönböztetést elősegítve ezáltal is. A csárda belső berendezése az 1934-ben létrehozott Hortobágyi Múzeum anyagával és felszerelésével együtt a második világháború során teljesen elpusztult. Csak néhány darab bútort lehetett megmenteni. Ma a régi felszereléshez, valamint a Hortobágy környékén használatban volt bútorokhoz hasonló berendezéssel látták el a csárdát. Kuthy Lajos az 1846-ban írt „Hazai Rejtelmek" című regényében a hortobágyi csárda leírásával hosszan foglalkozik.

13 Ez a leírás azonban inkább 13 Kuthy Lajos-. „Hazai Rejtelmek" I. (1846, második kiadás, 1902.) III. rész. 22. 519