A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

őrt" a jószág mellett, a tűzben zsengés tengerit, tököt, krumplit sütöttek, szórakoztak vagy éppen aludtak. Ilyen esetben a jószág sokszor „kárba ment", azaz a vetéseket dézsmálta. Olyanok is akadtak, akik puszta virtusságból a békés vásárra menő asszonyokat kirabolták."

8 A tilosban való legeltetéssel, erdőrontással kapcsolatos perek pedig napirenden voltak, holott az ilyen kártételekért a XVIII. sz. folyamán kemény „pálcázás" (20-60 „pálczaütés"), később súlyos pénzbüntetés járt."

9 Ezért az esti legeltetést a hatóságok mind erőteljesebben tiltották. Megszüntetni még nem tudták, mert az még az 1930-as években is szokásban volt.

70 A kézből való legeltetés rendszere különböző variációkban meglehetősen nagy elterjedésnek örvendett. Jól ismeri már Pethe Ferenc is. Ónosi Márton a múlt század közepén a székelyeknél, mint kárhozatos szokást említi, ezt az „igavonó barmokkal járó ifjak bűniskoláját" s betiltását sorozatosan javasolja. Ismeretes Nyárszón (ma Románia), Pest megyében, Pozsony megyében, Debrecen határában.

71 Itt is, és a Kiskunságban is ezt a szokást később erősen tiltották.

72 A kézből való legeltetés szokása Kismarjában olyan erős volt, hogy itt a szomszéd falukra jellemző ponyvázás vagy a jószág kikötése (fejének lábához kötése) csaknem teljesen ismeretlen. Mint korábban láttuk, ez a legeltetési forma szorosan összefüggött az apró birtokkategóriákkal, s így még világosabb lesz, hogy miért ragaszkodtak hozzá a kevés földdel rendelkező kisparasztok s miért kívánták a tagosítást a nagyobb gazdák. A formához való ragaszkodás az 1920-30-as években tehát bizonyos mértékben az osztályharc fontos területe lett. A legeltetés során kialakult formációk azonban szorosan összefüggő rendszert képeztek. Lényegében arról van szó, hogy egyetlen jószág élete során végigmegy a különböző fokozatokon. A tehén - rendszerint még a tavaszi kihajtás előtt - az istállóban ellett. A borjú élete tehát a szigorúan vett kezes tartás jegyében kezdődött. Élete első évében nemre való tekintet nélkül kézen maradt, ritkán szekér után szoktatták,

71 gyakrabban borjúcsordára járatták. A borjúcsorda jó szoktatóiskola volt. Eleinte még esténként, reggelenként szopott a borjú s este, amikor a csordáról hazajött, szénával, abrakkal is kedveskedtek neki. Később mindinkább arra szoktatták, hogy a legelőn lakjon jól, ne számítson az otthoni jó falatokra. Azt se bánták, ha közben kissé megnyűtt, megtollasodott (megnőtt a szőre). Ez annál inkább bekövetkezett, mert erre az időszakra esett a választás is. Ellenben azt tartották, abból a borjúból lesz jó tehén, ökör, amelyik borjú korában megszokja és megtanulja, hogy a legelőn saját maga megtalálja a megélhetéséhez szükséges ennivalót, és nem számít a póttakarmányra. Másodéves korában a borjú - a tenyésztési célnak megfelelő falkába került. Az apaállatoknak szánt bikaborjú kézen maradt, illetve a hazaiáró bika68 Tan. jk. 1768. 23. lap. 69 Tan. jk. 1730. 21., 177. lap,- 1731. 3. lap,- Stat. Opp. 1757. 60., 61. lap; Tan. jk. 1772. máj. 12.; 1774. jún. 6.; 1790, 4. lap.; 1793. máj. l.

; Sed. jud. jk. 1804. máj. 22.; Tan. jk. 1805. szept. 28.; 1806. szept. 21.; Sed. Jud. jk. 1807. V. 30.; VI. 13. XI. 28.; 1808. II. 12.; Tan. jk. 1835. 63. lap,- 1838. 84. lap. 70 Az éjjeli legeltetés más formáját ismerteti Ecsedi István a Hortobágyról. Ecsedi, 1929. 53-54. 71 Pethe, 1814. III. 18.; Ónosi, 1843. 99.; Kresz, 1949. 55., 77-82.; Borzsák, 1936. 49.; Hetman, 1909. 280., Balázsházy, 1844. 56. 72 Balogh, 1938. 12.; Tálasi, 1936. 37. 73 Kovács, 1958. 372