A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

kormos, kesej, világos szőrű, szemök ajánló, íekete hódas, fakó, seregély szür­ke, kesely farkú, homály, szennyes, borzas, egérszőrű. A rőt és a veres színek nem biztos, hogy fajtaeltérések, lehet, hogy csak kifakult, a mocsári legelőkör» kivörösödött szőrszínt jelölnek. Egy-két, szinte becézésnek számítható elnevezésen túl, nagyjából ezek a színek jellemzik a XVI-XVIII. századi kecskeméti, debreceni, hortobágyi gu­lyákat is/' 0 A szarvállás-elnevezések szintén nagyjából megegyeznek az alföldi ma­gyar marhák jellegzetes terminológiáival. Számban túlnyomó többséget képvisel a fennálló szarvú s ennek jelzős szinonimái, mint a fennálló csákó, fennálló hegyes. Az összes felnőtt szarvas­marha mintegy 45%-át jelzik fennálló szarvának. Ügy látszik, hogy ezután leginkább kedvelték a csákó szarvú ökröket, teheneket, hiszen az összes jószág kb. 25%-ának szarvállását jelölték így, vagy ennek variáns kifejezéseivel, mint előre álló, azaz csákó, széles csákó, fennálló csákó, busa csákó. Sorrendben ez­után az ún. hegyes szarvú-ак következnek, mintegy 18%-kal (fennálló hegyes, kifordult hegyes, sárga hegyes). Ezeken kívül számottevő még a villás szarv­állás, mely mintegy 8%-ot tesz ki. A többi elnevezés (a fennmaradt 4%) fő­ként a szarvnak speciális jellegzetességeire utal, mint a fehér szarvú, fekete szarvú, barna szarvú, sárga szarvú, kajla, kajlás, balog szarvú, sugár szarvú, bogár szarvú, horgas szarvú, csálé szarvú. A szőrszín és szarvállás a legfontosabb fajtajellegzetességeken túl az em­berek ízlését, „szépségeszményét" is kifejezik. A szőke vagy daruszőrű, hosszú, fennálló szarvú, vagy csákó ökröt, tehenet tartották legszebbnek. Ezt a szarv­állást nevezték címereseknek'' 1 (17. kép). A szarv fejlődéséből a szarvasmarha korát is meg tudták állapítani, úgy, ahogy azt Pethe Ferenc leírta/' 2 A hagyomány, de korabeli feljegyzések is arra utalnak, hogy Kismarjában a riska, piros tarka, vagy más nem magyar származású marha csak a XX. sz.­ban, a két világháború között került be a tenyésztésbe, döntő túlsúlyba pedig csak az 1950-es években jutott. Azelőtt csak elvétve jutott el a faluba egy-egy pár riska ökör, azt is azonban főként csak hizlalásra tartották s a rátartibb falu­siak megvetették, legtöbbször gazdáját is kigúnyolták. (így adták a riska Szabó ragadványnevet egyik pirostarka ökröt tartó gazdának.) 43 40 Takács, 1915. II. 290-293; Ecsedi, 1914. 255-256; Nagy Czirok, 1959. 376-380. 41 Fényes, 1839. IV. 46. 42 ,,A' szarvasmarhának az esztendeit a' szarvából akarják némellyek kitalálni, mikor azon az első karikát vagy gyúrút három esztendőre teszik, a' következő alsókat pedig ugyan­annyi esztendőnek számlálják, a'hány a karika: mások pedig azt állítják, hogy a' te­hén az, a' melynek a szarván annyi gyűrű volna, amennyiszer már bornyút ellett. Egyik sem egészen bizonyos. Közelebb el lehet azt találni a' fogainak változásiból, a' körmeiből és a bőgéséből s egy kevés tapasztalás után tsak egy rávaló nézésből, ha az ember a' tekintetét az egész marhát megtekinti." ,,. . . Minden szarvasmarhának ki­hullanak az első fogai tíz hónapos korában, mellyek helyett más, szélesebb fogak nyő­nek, nem ollyan fejérek, mint az elsők voltak. 16 hónapos korukban kihullanak óldal­fogai" . . . ,, harmadik esztendejének az utolja felé az első fogai egyformák és elég fejérek: de azután az idegekkel együtt kezdenek feketedni, kopni, egyenetlenné lenni, lógni, végre kihullani." Pethe, 1814. II. 15. 43 A magyar marha különben az egész tájra jellemző volt. K. Nagy, 1886-ban a szalárdi járásban - amelyhez ekkor Kismarja is tartozott - 11 752 magyar marha mellett mind­össze 123 nem magyart tüntet fel. K. Nagy, 1886. 75.; Az arány még 10 év múlva is hasonló. A Gallacz-féle monográfia a Berettyó völgyében ekkor 1190 magyar tenyész­358

Next

/
Thumbnails
Contents