A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

jószág = általában háziállatot jelent, de megkülönböztetik az apró jószágot, mely alatt elsősorban a baromfiállományt értik, a nagyjószág-tól, mely a szarvasmarhát jelenti. (Sohasem használják pl. a „ló" megjelölésre.) A jószág kifejezés melegebb, az emberrel intenzívebb kapcsolatot érzékeltet, mint a marha. Az állat vagyontárgy megjelölését sejteti a lábasjószág kifejezés, mely szintén a szarvasmarhát jelenti (szemben az apró jószággal.) A szarvasmarha kor és nem szerinti elnevezései megegyeztek az országosan ismert kifejezésekkel. A borjú (bornyú), a tehén Ma életkorát a fűre hajtás idejével határozzák meg. Elléstől az első fűre hajtásig -napos, -hetes, -hónapos borjúról beszélnek. 2-3 hónapos koráig gyenge bornyú, választás után rúgott bornyú.

31 Első évben az idei bornyú kifejezést használták, majd a másod-, harmad-, negyedfüves szavakkal jelzik, hogy a borjú hányadik tavaszt ért meg. Az ősszel ellett, tavasszal fűre hajtott borjút tavalyi-пак mondták. Három éven túl néha -éves meghatározással is találkozunk. (3 éves ökörtinó), de később is 4-5 évig gyakoribb a fűrehajtás időpontjával jelölni az állat életkorát. A borjú lehet üszőbornyú, bikabornyú. A kiherélt borjúnak itt is, mint más helyen „tinó" a neve, azonban az ökörtinó - vagyis a herélt - mellett ismernek üszőtinót is, rendszerint a másod-, harmadfüves kint háló csordákon, gulyákon élő, még meddő üszőket nevezik így. Általánosabb volt azonban ezeket csak egyszerűen üsző-пек nevezni. Az üsző tehénné válik, ha már megfogamzott. Elles előtt ellős tehén vagy hasas tehén (a vemhes kifejezést a XVIII-XIX. sz.-ban nem is ismerték). Első elléskor előhasi jelzővel illették. Ha nem fogamzott meddő volt a neve. Elles után Has, fejős a tehén. Az ökörtinó vagy egyszerűen tinó akkor válik ökörré, ha igába törték. Ettől kezdve ritkán tulok-пак is nevezték, de ez csak a szépen fejlett nagy szarvú, legalább 3 éves ökröknek járt ki.

38 A hízóba fogott ökör sőre elnevezést kapott. Ez a kifejezés azonban az adatközlők véleménye szerint (tehát a XIX. sz. végén) átment a nem hízott, de jó erőben levő, idősebb - 5-6 éves - ökrökre is. Majd a XX. században mindinkább a nem magyar származású ökröket nevezték sőrének. (Sőre marha = hizlalásra alkalmas marha.) Ezeket a kifejezéseket a XVIII-XIX. sz.-i összeírások, hivatalos feljegyzések és a korabeli szakirodalom is átvette.

30 A jószágok küllemét jelző ismertetőjegyek mind arra utalnak, hogy a XVIII-XIX. sz.-ban egy-két kivételtől eltekintve kizárólag a magyar szürke marhát (Bos taurus primigenius hortobágyensis, Hankó), vagy legalábbis ehhez hasonló az ország délkeleti tájaira jellemző variánsát tenyésztették. A XIX. sz. elejétől évente egy-két adatot találhatunk riska jelzéssel, kimondottan az ökrök között. A szőrszínek között erősen uralkodik a szőke (az összes szarvasmarha 60%-a). Ezután a daruszőrű következik a rokon kifejezéseivel [világos daruszőrű, fehéres daruszőrű (30%)). A fennmaradó 10% között gyakrabban fordul elő a kékes, rőt vagy rőtös, s csak elszórtan a veres, pirók, pirókás, setét szőke, 37 Ez arra a hagyományra utal, hogy a borjút itt is addig hagyták szopni, míg az anyja „el nem rúgta". Vö.: Pethe, 1814. III. 5. 38 Lunhán Mihály böjti román ember kérvénye a kismarjai tanácshoz. DÁL. 1823.; Vö.: Takács, 1915. II. 267., 282., 289. 39 L. az idézett conscriptiók, valamint Igazolólevelek I., П.; Tan. jk-ek 1731-1736.; Pethe, 1814. III. 4-5. 357