A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Varga Gyula: A szarvasmarha egy bihari falu gazdálkodásában

a környező községekben, de itt olyan koncentrált formában jelentkeznek ezek az elemek, melyek a tájra jellemző rendszer megértését nagyban elősegítik:' A rendszert legjobban talán a kisparaszti állattenyésztés kifejezéssel jellemezhetnénk.

0 Népi állattartó kutatásunk eddig zömmel a nagy puszták extenzív állattartási formáira irányította a figyelmét, többnyire annak külső megjelenési formáit, kapcsolatait, a távoli múltra utaló elemeit vizsgálta. A kutatók érdeklődése főleg az utóbbi évtizedekben fordul a kisparaszti állattartás felé. E komplex szemlélet pedig rendkívül érdekes, mert így tárulnak fel azok az elemek, melyek az ember és állat ősi szimbiózisának hagyományait legjobban őrzik.' A kisparaszti állattartásban sokkal közvetlenebb a kapcsolat ember és állat között, mint az extenzív formákban. Kismarjában is azt figyelhettük meg, hogy a „jószág", amely kifejezés alatt elsősorban a szarvasmarhát értik, szinte szerves részese a parasztcsalád életének. A parasztember szinte családtagjainak tekinti jószágait, s nem egyszer előnyben részesíti azokat saját magával szemben. Mindennapos ez a kifejezés: „a jószág az első", ami azt jelenti, hogy először mindig a jószágot látják el, etetik, itatják, csak azután esznek maguk. Hűvös időben a saját melegebb ruhadarabjaikat a jószágra terítik rá. A földműves ember legkedvesebb beszédtémája a jószág. Jószágainak szépségét, jótulajdonságait kifogyhatatlan szóbőséggel, rendkívül színesen és bizonyos önteltséggel adja elő. Már Fényes Elek is feljegyezte az 1830-as években a bihari emberről, hogy „a czimeres ökröt kevélységnek tartja"

8

, Pethe Ferenc - a bihari táj jó ismerője - arra hivatkozik, hogy nem egy olyan parasztembert ismert „aki a megdöglött ökrét, ámbár nem szegényember, azzal a bolond beszéddel siratta, hogy - bártsak inkább a maga gyermeke hólt volna meg."

11 A bihariak kitűnő jószágairól emlékezik meg a múlt század közepén Galgóczi Károly is.

1

" Az embernek és a jószágnak ez az összeforrottsága természetszerűleg abból is adódik, hogy a kisparaszti életformában a család létfeltétele a jószág s egy-egy értékesebb állat elvesztése pótolhatatlan veszteséget jelent." Az ember és az állat közötti kapcsolatban fontos az összeszokás. A parasztember maga segíti világra a születő kis állatot s utána a felnevelésben, a gondozásban, a munkában szinte együtt él vele.

1

" Ilyen formán természetes, hogy az állattartás klasszikus terminológiái a kisparaszti állattartásban más tartalmat nyernek, mint az extenzív keretekben. A pusztai nagy falkákban a jószág elsősorban vagyontárgy, tőke, a kisparaszti 4 Osváth, 1896. 7; Varga, I960. 71-81. 5 Galgóczi a Kismarjaihoz hasonló szabad földek területét mintegy 2 654 000 holdra teszi. Galgóczi, 1855. 87. 6 Ilyen értelemben nem illeszthető pontosan a Gaál László által felállított rendszer egyikébe se. Legközelebb áll a „településes állatgazdálkodás"-nak nevezett rendszerhez, de különbözik attól annyiban, hogy itt a jószág kerül a gazdálkodás középpontjába s a földművelés „kiszolgálja" azt. Néha túl is haladja a földműves gazdálkodás ésszerű kereteit. De jellemző sajátossága, hogy mindenkor szerves, komplex egységet képez azzal. „Tenyésztésnek" is nevezhetjük, mert a „céltudatos szaporítás" az „előnyösebb tulajdonságok kifejlesztése" és a „gazdaságosságra való törekvés" hármas kritériuma sajátos, ösztönös formáiban megfigyelhetők. Vö.: Gaál, 1966. 13., 26. 7 Éber, 1961; Gaál, 1966. 8 Fényes, IV. 1839. 46. 9 Pethe, III. 1814. 10. 10 Galgóczi, 1855. 323. 11 Nagy, 1845. 1515. hasáb. 12 Takács, II. 1915. 288. 334