A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

III. korszakra nyúlik vissza, s ezt követően, az i. e. 5500-2500 évben terebélyesedett ki. A bükkösök ezután megnövekednek, a hegyvidékeken kezdik háttérbe szorítani a tölgyeseket s lehúzódnak az Alföldre is. Az Alföld jó részt mocsaras rónaságain a mocsári tölgy díszlett, de a steppés területeken is honos volt a tölgy. Az intenzív földművelő gazdálkodás kialakulása előtt az Alföld a ligetes steppék területéhez tartozott. Az erdőssteppe egykori növényföldrajzi helyzetét őrzik az Ösmátra karsztbokorerdői és az Alföld pusztai tölgyesei. Magyarország mai területén három magassági erdőzónát különböztethetünk meg: 1. Erdős puszták zónája: Területe az Alföld, a Középhegység és a szigethegyek déli és keleti lejtője. A homokon tölgyes (Convallario-Quercetum vagy Festuco-Quercetum), a löszön tatárjuharos tölgyes (Aceri tatarico-Quercetum) az uralkodó erdőtakaró. 2. A zárt tölgyesek öve: Zonális társulásai lehettek cseres tölgyesek (Quercetum petraeae-cerris), lehetnek esetleg mészkedvelő tölgyesek az alacsonyabb, melegebb, szárazabb régiókban (250-500 m), vagy gyertyános tölgyesek (Querco petraeae-Carpinetum) főleg a magasabb, hűvösebb és nedvesebb régiókban (250-600 m). 3. A bükkösök öve: Az 550-600 méteren felüli hegyvidékeken egészen a tetőkig emelkedik. Elsősorban a Börzsönyben (töredékesen a Mátrában), a Bükkben és a Sátorhegységben a montán bükkösök (Aconito-Fagetum) az uralkodók, de előfordul az Alpok-alján és a Dunántúlon is.

81 Glaser Lajos munkásságára hivatkozva Kniezsa István azt hangsúlyozza, hogy a magyarság a Kárpát-medencében a tölgyesek övében telepedett le. A bükkösök és a fenyvesek aljnövényzet nélküli volta nem felelt meg az állattenyésztő nép igényeinek. Ez a zóna egyébként is megegyezett a korábbi hazája növényföldrajzi helyzetével.

82 A sertéstenyésztés Magyarországon, a honfoglalást követően a terjedelmes bükk- és tölgy erdőkben folyt. A sertésmakkoltatás legnagyobb központjai a következők voltak: Bereg megye, főleg Munkács vidéke, Dél-Erdély, elsősorban a hunyadi vár birtokai, Bihar megye, Krassó m. és a Szörényi bánság.

83 A 10. századdal kiterebélyesedő sertéstenyésztést s a makkoltatást minden gazdaságtörténeti munka megemlíti.

84 Az erdei legeltetés és sertésmakkoltatás általánosabb gyakorlására enged következtetni az Aranybulla 22. cikkelye is. II. Endre, 1222. évi dekrétuma felmenti a királyi szervilisek birtokait a királyi sertésnyájak legeltetésének terhe alól: „porci nostri in sylvis vei pratis servientium non pascantur contra eorum voluntatem" (sertéseink alattvalóink erdeiben és legelőin nem legelhetnek azok hozzájárulása nélkül).

83 A sertésmakkoltatást a Gellért-legenda is megemlíti,

80 s idevonatkozó adataink a 14. század81 Soó Rezső: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növény földrajzi kézikönyve. (Bp., 1964) I. 87-97. 82 Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. (Bp., 1938) II. 374. 83 Wenzel Gusztáv: Magyarország mezőgazdaságának története. (Bp., 1887) 333. 84 Éber Ernő: i. m. 40.; Dorner Béla: i. m. (A sertés Magyarországban.) 3. kk.; Kring Miklós: A gazdasági élet. In: Dotnanovszky Sándor: Magyar művelődéstörténet. (Bp., é. n.) I. 225; Kazal Zsigmond: A magyar mezőgazdaság története. (Bp., 1927) 80-81.; Gaál László: i. m. 61, 83-84. 85 Herman Ottó: i. m. 130.; Éber Ernő: i. m. 40.; Kazal Zsigmond: i. m. 80-81. 86 Váczy Péter: A korai magyar történet néhány kérdéséről. Századok 92 (1958) 272. 297