A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Néprajz - Szabadfalvi József: Az extenzív sertéstenyésztés emlékei Magyarországon

tetés, sőt a teleltetés is.

74 A 17. században a vízmenti sertéstartást a Jászságban is gyakorolták. A mocsarasabb határú községekben, 1699-ben nagyobb arányú a sertéstartás.

7

' A Dunántúlon a szabályozatlanabb folyóvölgyek mellékén lelhető fel a vízmenti sertéstenyésztés. A Sárközben, ahol széles körű, extenzív állattenyésztés folyt, a vízjárta részek nyáron a sertések, télen pedig a szarvasmarhák legelője volt.

70 A Drávától északra elterülő Ormánságban, a 19. sz. közepén a bükkös erdőkben folytatott makkoltatás, s a kukorica mellett a posványos területek is elősegítették a nagyarányú sertéstenyésztést.

77 A későbbi irodalom is számontartja a helyi makkoltatás mellett a vizes területek szerepét.

78 II. MAKKOLTATÁS Az extenzív sertéstenyésztés másik, a réti, lápi és folyómenti tenyésztésénél még jelentősebb tartásformája az erdei legeltetés, a makkoltatás. Magyarországon a szántóföldi takarmánytermesztés alig egy-másfél évszázada vált széleskörűvé. Abban az időszakban, amikor még kukoricát és burgonyát nem termesztettek intenzíven, a sertések téli takarmányozása és hizlalása leginkább a makkoltatáson alapult. A sertésmakkoltatás elsősorban azokon a területeken volt jelentős, ahol tölgy- és bükk-, valamint csertölgyerdőségek voltak. Ezek a területek azonban legtöbbször nemcsak a közvetlen környék sertésállományának biztosítottak ősztől terített asztalt, hanem távolabbi területekről is hajtottak oda sertésnyájakat. A makkos erdők - mint látni fogjuk - már az Árpádkortól igen becsesek voltak, királyi adománylevelek lényeges tételei, s évszázadokon át óvták más állatoktól és mások állataitól. Magyarország növényföldrajzi helyzete, természetes erdőtakarója elsőrendűen alkalmas volt makkoltatásra. Magyarország erdőterülete 1890-ben 7 598 041 hektár volt, ez az akkori ország területének 28,58" ()-a. Az egész erdőterület 27,80%-a tölgyerdő és 49,49%-a bükkerdő.'" Az erdőterület a középkor századaitól fokozatosan csökkent, különösen a 18-19. század során irtottak ki földművelési célokra igen sok erdőt. Az erdőterület csökkenése lemérhető az előző és az 1913-as összeírás adatai alapján is: 1913-ban az erdőterület 7 400 419 hektár, ebből tölgy 1 963 783 hektár (26,0%), bükk- és más lombos erdő 3 660 980 (49,3%) .

m Az erdős területek az első világháborút követő határrendezés következtében még jobban csökkentek. Idevonatkozó statisztikai adatok elősorolása szükségtelen, hiszen a sertésmakkoltatás is az 1914-1918as háború ideje alatt lényegében megszűnt. A tölgyesek kialakulása az Alföldön és az alacsonyabb hegyekben a Würm 74 Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságon. (Bp., 1959) 136, 154, 195. 75 Fodor Ferenc: A Jászság életrajza. (Bp., 1942) 254. 76 Andrástalvy Bertalan: Viehhaltung in einem Überschwemmungsgebiet der Donau im 18-19. Jahrhundert. In: Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa. (Bp., 1961) 589.; Katona Imre: Sárköz. (Bp., 1962) 62-63. 77 Fényes Elek: i. m. I. 10. 78 Kiss Géza: Ormányság. (Bp., 1937) 52.; itj. Kodolányi János: Adalékok az ormánsági Vajszló és környéke néprajzához. Ethn. LVII (1946) 73-77.; itj. Kodolányi János: Ormánság. (Bp., 1960.) 32-33. 79 Dorner Béla: i. m. (A sertés Magyarországban.) 12. 80 Lóczy Lajos: A magyar szent korona országainak leírása. (Bp., 1918) 320-321. 296