A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1969-1970 (Debrecen, 1971)

Történelem - Kiss Sándor: A Debreceni Református Kollégium diákjai és professzorai 1849–1912

Öreg paraszt: Kis Bosnyákország . . . mért bántják szegényt? Hogy a miénk lesz: nem örülhetsz rajta! Mézes kötél az, mellyel megkötik, S rabföld lesz, melyre bus fejét lehajtja. így kötöttek meg minket is kötélre. Hej! 48! eszembe jutsz megint. . . A láncot ráztuk, téptük . . . rázzuk egyre S most mink kötünk meg mást. . . ugyan mivégre? Ez fáj nekem, hogy elfeledte népünk A szivére vert tüzes sebeket. És most magáról másra rakja át. Ettől várván, hogy az övé heged!" De míg egyesek tollúkkal küzdenek az igazságért, maga az ifjúság tettekkel bizonyítja a szabadságért való küzdelmét. Menjünk vissza egy pár évvel a múltba. 1903. október 6-án Szegeden egy koszorút helyeznek el a katonák a Kossuth-szoborra, amelynek szalagján ez a felírás volt: „Dicső emlékednek a visszatartott katonák". A katonai kerületi parancsnok kérte a rendőrséget, hogy távolítsa el a koszorút a szoborról. Miután a rendőrség nem teljesítette a kérést, két század katona a szobor körül ünnepélyre összegyűlt népet szuronyrohammal szétverte és a koszorút a kaszárnyába bevitte. A nép a kaszárnya elé ment, és követelte a koszorú kiadását. Ahelyett azonban ismét két század gyalogság vonult ki. Az összetűzések során a katonaság fegyverét használta, aminek következtében két ember meghalt s többen megsebesültek. Ez országszerte nagy felháborodást keltett, és megindultak a zarándokcsoportok Szegedre a Kossuth-szoborhoz. A senior összehívja az ifjúságot, és ott elhatározzák, hogy a debreceni diákság is elküldi koszorúját. Amikor erről a város közönsége értesül, az is hozzájárul a koszorúhoz. Az elindulásig állandóan nő a diákok száma, akik vállalkoznak rá, hogy gyalog elviszik a koszorút Szegedre. A viharosra forduló idő sem riasztja vissza őket. A 39 diákot a Kollégium előtt, ahol a munkásságból is nagy tömeg gyűl össze, egy professzor bocsátja útjokra, hogy helyezzék el koszorújukat a szegedi Kossuth-szoborra. Útközben csatlakoznak hozzájuk az eperjesi és kassai ifjak.

<w II. Rákóczi Ferencet száműzetése után évtizedek múlva is várta vissza a magyar nép. A XVIII. század közepe táján is azt hiszik, hogy visszajön és a felkelés élére áll. Több, mint másfél száz év telik el halála után, amikor hamvait hazahozzák és elhelyezik Kassán. Erre az alkalomra a debreceni Kollégium diákjai közül 50 tagú küldöttség indul el Kassára gyalog, zarándokolva a nagy szabadharcos emlékünnepélyére. Útjukban mindenütt - egy hely kivételével szeretettel és lelkesedéssel fogadták őket. Első nap Újfehértón ebéddel várták az ifjakat, Nyíregyházán élelmükről és szállásukról is gondoskodtak. Ünnepséggel fogadták a diákokat, de az ünnepségben minden helyen benne volt Rákóczi iránti tisztelet és emlékének való szíves adózás. Egyetlen községben nem fogadták őket, és előre gondoskodás róluk nem történt. A község vezetősége nem is volt a faluban, nyilván szándékosan eltávozott. A tanító azonban, amikor értesült érkezésükről, mindent megtett, hogy megfelelő ellátásban részesüljenek. Útjukban egyik diáktársuk közben-közben kurucnótákat tárogatózott. 60 Debrecen с napilap 1903. okt. 7., 17., 21. 260