A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

M. Nepper Ibolya: Megjegyzések a Körös csoport eszközkészletének vizsgálatához

lókban gazdagok voltak. A vízmentes területeken sűrű aljnövényzetű erdők húzódtak, gazdag vadállománnyal. A klíma jelentősen eltért a maitól — nedvesebb, csapadékosabb és ezek következtében az évi átlaghőmérsékletet tekintve hűvösebb volt. A vízmelletti településeket indokolta az is, hogy a víz adta a legkönnyebben megszerezhető táplálékot, de egyben a víz volt az egyetlen természetes út, melyen a különböző kisebb és elszigetelten élő csoportok érintkeztek egymással. Banner következtetései alapján úgy írta le a Kőrös csoport népességét, mint halász-vadászokat. A nehezékeket éppen emiatt fogta fel nagyrészükben éppen hálósúlynak. Már Banner nyomatékosan kiemelte, hogy az állattartás volt a kultúra emberének főfoglalkozása, természetesen nem a mai állattenyésztés értelmében, hanem úgy, ahogyan azt a primitív állattartás fokáig fejlődött természeti népeknél látjuk. Háziasított állatai a kecske és a szarvasmarha voltak. Az elhullott vagy elejtett állatok csontjait használta fel igen magas technológiai tudással csonteszközök készítésére. A háziasított állatok teje és a vadászattal elejtett állatok húsa biztosította a bőséges halállományon kívül táplálékának legértékesebb részét. Eleimének egy részét bizonyára továbbra is gyűjtögetéssel szerezte be, de ugyanakkor a telepen talált tartóedények (hombárok) bizonyítják a tudatos élelmiszer-tárolást. Itt pedig nem gondolhatunk a minden napos gyűjtögetéssel könnyen beszerezhető bogyókra, gyümölcsökre, magvakra, hanem a földművelés bizonyos mértékű meglétére. Az állatok szőre, az elejtett vadak bőrével együtt pedig a másik alapvető szükségletet a ruházkodást szolgálta. A szövés-fonás meglétére az orsók, s a nehezékek egy része mutat. Különösen azok, melyek fonalhúzás nyomát viselik. A hálónehezékekből visszakövetkeztethető hálók szintén fonási technológia ismeretét követelték meg. Banner szerint a munkamegosztás alapján a férfiak végezték a kollektív munkát igénylő hálós halászatot, a vadászatot, az egyéni halászatot, az eszköz és fegyverkészítést, a kunyhó építést és ők őrizték az állatokat. A nőkre jutott a telepen a tűz ápolása, a gyűjtögetés, a szövés-fonás. Nyilván segítettek a bőrök megmunkálásában s a kezdetleges földművelésben. 1.2. — Kutzián Ida a Kőrös kultúráról írt monográfiájában lényegesen nem módosította a Banner által felrajzolt képet. A népesség állattartásával kapcsolatban közvetve úgy nyilatkozik, hogy a pintadérákat azért sem tarthatja tulaj donjegyeknek, mert szerinte az önálló, egyéni tulajdonban levő állatállomány nem valószínű ennél a neolitikus csoportnál.

60 1.3. — 1957-ben Gazdapusztai Gyula a hódmezővásárhelyi Gorzsa — Kovács tanyán végzett ásatása nyomán új elemekkel gazdagította a népesség életmódjára vonatkozó ismereteinket. Ez a tanulmány jelentősen és adatokkal alátámasztva erősítette meg a Kőrös-csoport földművelésére vonatkozó már korábbi feltételezéseket. A vastag kultúrréteg a feltárt telepen Gazdapusztai szerint cáfolhatatlan bizonyítéka a tartós egyhelyben lakásnak. A telepen található nagy méretű hombár-edények, a szövés-fonás (orsógomb, szövőszék nehezék) megléte a földművelés döntő szerepét húzza alá. Az itt talált antropomorf edény — a gorzsai Vénusz — szintén agrárjelleget hangsúlyoz. A vadászat fontos emléke a telepen talált csiszolt csont lándzsahegy. Csalog József vitába szállt Banner és Kutzián felfogásával s addig a megállapításig jutott el, hogy a Kőrös népesség elsősorban nem halász-vadász né60 A Körös csoport állattartó gazdálkodása ellen szól az is, hogy a leletek és települési részletek — házak, telepnyomok stb. — nem tükröznek vagyoni rétegződést. Kiscsaládi házak (Kotacpart, Vatatanya) más gazdasági alapokra utalnak, mint az ekkor szokásos hosszú, nagycsaládi cölöpépítmények a vonaldíszes pásztornépeknél. 91