A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Tóth Endre: Oláh Gábor levelei Gyökössy Endréhez

Viszonylag keveset tudunk meg e levelekből Debrecenről és saját családjáról. Pedig szülővárosa szellemi-anyagi elmaradottságát — a pesti négy esztendő után — nyomasztónak, elviselhetetlennek érzi. „Meg kellene mozgatnunk a levegőt, mert úgyis nagyon dohos" — bíztatja Gyökössyt. Társtalannak érzi magát a nehézkes, tempós ritmusú, konzervatív-puritán, poros, virágtalan Debrecenben, melyről Ady Endre a kívülálló kíméletlenebb éleslátásával épp ez időben írta meg A Délibáb üzenete című versét. Ebben olyan elmarasztaló jellemzést ragasztott a város nyakába („a maradandóság városa"), hogy Debrecennek máig sem sikerült egészen levakarnia magáról. (Akár a Kazinczy-féle „lugubris tónus"-t vagy Petőfi-adta „avas szalonnaszag"-ot). Ady — szerencséjére — még idejekorán elmenekült e sivatag városból. Oláhnak sincsenek szellemileg méltó társai, még ellenfelei sem. Családjáról szintén ritkán írt Gyökössynek. Pedig sokat foglalkoztatta népes famíliájának viharos élete, veszekedésektől hangos hétköznapja vagy egy-egy ritkán adódó békés ünnepnapja. Ezeket az élményeit és impresszióit azonban az író, aki sokszor maga is célpontja volt apja zsarnoki természetének, vagy szem- és fültanúja a családi perpatvaroknak —, inkább az alkotásai számára őrizgette-konzerválta. (Egyik levelében jelzi is, hogy belekezdett a családi krónika írásába). Közrejátszhatott ebben az író szégyenérzete is, ti. nem akarta a család szennyesét kiteregetni a csak pár éve ismert, más vidékről származó Gyökössy előtt. Madaihoz és Gulyáshoz, akikkel még gyermekkorában összebarátkozott, családi vonatkozásban sokkal bizalmasabb, hiszen azok jól ismerték Oláhék körülményeit, s nem is lehetett előttük titkolózni. A levelekből számtalan — a fiatal Oláh Gábor jellemére árulkodó — önvallomási részletet s még több életrajzi adalékot kapunk. Barátai fukarnak tartották. Erről ő is tudott, s öngúnnyal emlegette. Jellemző, hogy azzal az ígérettel invitálta Juhász Gyulát és Gyökössyt Debrecenbe, színdarabja bemutatójára, hogy előre elküldi a vasúti költségüket. A következő levélből azonban kiderül, hogy az ígért pénzt mégsem küldte el, s barátai nem is vettek részt a premieren. Sokszor haragszik, dohog társaira — hanyagságukért, elfásultságukért, lustaságukért. Egyik levelében Baja Mihályról azt írja, hogy mivel kiábrándult a verseiből, most már mint embert sem becsüli. De ő nem akarja ezt Bajának tudtára adni, s azt kéri: közölje vele Gyökössy. Egy ízben azzal ingerli barátját, hogy Debrecenben maradt szerelme más férfiak társaságában vígan szórakozik. Azt is megtudjuk, hogy diákjai őt Pegazus gúnynéven emlegették. Amikor hírül veszi, hogy Gyökössy ledoktorált, rögtön kijelenti, hogy ő sohasem lesz doktor. (Szavát betartotta, sohasem írta meg disszertációját). A levelek nyelve — műveinek stílusához hasonlóan — roppant fordulatos, közvetlen, gazdag, ízes, eleven. Népi gyökerekből táplálkozik, természetesen s tudatosan is használja a nyelvjárási elemeket. (Éppen ekkor tájban jelent meg dolgozata, a máig forrásként tekintett A debreceni nyelvjárás). A levelekből e helyütt csak néhány tájnyelvi kifejezést emelünk ki, melyet az író kedvvel és gyakran alkalmazott: hájfejű=agyas-fej es; elfartol= cserben hagy; köti az ebet a karóhoz=ígér erősen; karistolgat= gyomlálgat, szúrkapiszkál=ösztökél; derogál— terhére van a dolog; Jtárpá/ódás=zsörtölődés; szútyongat=serkent; orront= megharagszik. * Érdekes, hogy a levelek zöme 1905-ben és 1906-ban íródott (1905-ben 14 és 1906-ban 8 levél. 1907-ből egyetlen levél se maradt fenn, míg 1908-ból ismét 9 levelet találunk). A levelek nemcsak ritkulnak, a hangjuk is egyre idegesebbé, olykor a ridegségig barátságtalanná válik. Oláh ekkor már az irodalmi életbe 588