A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Tóth Béla: Ady körül – Ady nyomán a századforduló Debrecenében

verseiről (Modern Könyvtár, 65. sz.) ír lelkes, együttérző beszámolót „hágyé" (Valószínűleg Havas Gyula).

175 A lapban megjelent esztétikai írások közül kiemelkednek a Komlós Aladár tanulmányai. Komlós az 50. évfolyamtól (1907—08) öt éven keresztül a lap egyik legállandóbb munkatársa, s verseken kívül szép tömör tanulmányt írt Babits Mihályról, Oláh Gáborról, Tóth Árpádról,

176 ezekkel is segítve a modern irodalom körüli tisztánlátást. Oláh Gábor — tanulmánya pl. olyan, hogy ily kevés szóval ma sem lehetne többet mondani erről a különös tehetségről. Szinte előre megrajzolja írói pályája kontúrjait. „A kép egy zavaros és tragikus pályát ábrázol" — foglalja össze megállapításait.

177 Igen érdekes, szinte jelképesnek tűnik, hogy a DFL legutolsó könyvismertetése Farkas Antal szocialista költőnek Templom tüzek, Vörös zsoltárok c. kötetéről szól, arról a könyvről, mely Adyt is elismerő szavakra ragadta. Az ismertetés írója: (v. 1.), valószínűleg Vári Lajos, a „kiadóhivatal főnöke," maga is versíró. „Farkas Antal azok közé az újabban mindinkább szaporodó egyszerű poéták közé tartozik, akiket „proletárköltők" néven szokott elkönyvelni a hivatalos kritika" — mondja elöljáróban. A költőt, aki a papok, grófok járma alatt nyögő nép boldogtalanságáról énekel, s egy új májusi sereg győzelmét várja, a bíráló új, eredeti tehetségnek látja, s fájdalmát meggyőzőnek: „Mert igaz és sok részben a valóságon nyugszik. A nyomor képe, amit rajzol, ha nem annyira túlzottan is, de való színekből van összetéve."

178 íme, az új irodalom társadalmi állásfoglalásának lecsapódása. A látóhatár tágulását jelzi az is, hogy Szombati Szabó szerkesztősége alatti angol fordításai után (Moore, Hood) más fordítások is feltűnnek. Különösen az 54. évfolyam gazdag e tekintetben. Péterffy László szerkesztő maga is ügyes műfordító. Jean Lorrain (Sappho), Paul Verlaine (Szerenád), H. H. Ulrich (Osz) és Hans Reisiger (Szobában) versei jelennek meg átültetésében, és egy-egy elbeszélés Avercsenkótól s Jakob Schaffnertől. De van az évfolyamban elbeszélés Flauberttől (La legende de St. Julien d'hospitalier) Molnár Ernő, és egy tanulmány Setälä Helmitől Runeberg Walterről Sarkadi Nagy János magyarításában. Az 56. évfolyam utolsó számai pedig H. J. Byron angol író „eredeti, modern" vígjátékát közlik Mező Kálmán 1. éves joghallgató fordításában.'

79 Feltünedeznek az egykorú külföldi irodalommal foglalkozó tanulmányok is. Az 52. évfolyamban H. Nagy Jenő Az ünneplő naturalizmus címen ír, „berlini level"-et, s írásában a Freies Theater húsz éves működését ismerteti elismerően az évforduló alkalmából. A színháznak „Ibsen, Gerhard Hauptmann: szóval a naturalizmus az istene" — állapítja meg elfogulatlanul.

180 A következő évben Sidney Carton (azaz Rozsnyay Kálmán), ez az érdekes életű ember, Narkyssos címmel Wilde Oszkár, egykori barátja, tragédiájáról ír együttérzéssel.

181 Ugyancsak ez évfolyamból ki kell emelnünk Gulyás Imre 1. éves joghallgató alapos, részletes, okos tanulmányát Ibsenről.

182 Gulyás szerint Ibsen az egyéniség jogaiért harcol a 175 1—2. 9. 176 LIV. 4—5., 6—7, 8—10. sz. 177 LIV. 6—7. 12—13. 178 LIV. 7—10. 13—14. 179 H(enry) J(ames) Byron, a közölt vígjáték írója 1834-től 1884-ig élt. Termékeny, de nem nagy tehetségű író volt. Legnagyobb sikerét a Fiaink-kai aratta. 180 LII. 9—10. 76—78. 181 LIII. 4—6. 6—8. 182 11—12. és 13—14. sz. 576