A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Sápi Lajos: Faragott kapuk Debrecenben

21-kén kelt leiratában engedélyezi, hogy Debreczen város szélesb és mélyebb árkokkal és karókkal körülkerittessék." Ugyancsak a közbiztonság tekintetéből 1701-dik év október 12-dikén az ment tanácsi határozatba, hogy ,,a szüret idején hatvan- és csapó utczai, ismét boldogfalvai és miklós utczai kapukon kívül a többi bezárva tartassék, mind kapuk, mind kis-ajtók olyformán, hogy az őrzők közül reggel a kapun kiküldetvén, mig a csordák kimennek, várják meg, ezután a kulcsokat hozzák az városházához. Este hasonlóképpen a csordák bebocsátása után a kulcsokat hozzák fel."

4 A városárkán kívül kialakult veteményes és szőlős kertek biztonságát, — ha szerényebb mértékben is, — a lakóterülethez hasonlóan körülárkolással és kapuk felállításával oldották meg. A török hódoltság alatt és azután is láttuk, hogy ez a védelem milyen kétes értékű biztonságot nyújtott, mégis később mikor 1774-ben a városi tanács a városárkán kívüli építési tilalmat elvileg feloldotta, a kertek zárt jellegüket továbbra is megtartották és a kapuk változatlanul megmaradtak. Igen sok kertkaput csak a második világháború pusztított el. Ezek hasonlóan a városkapukhoz, kocsibehajtó nagykapuból és gyalogbejáró kisajtóból állottak. A kaput az év legnagyobb részén zárva tartották és csak a kisajtót nyitotta ki a kert őrzésével megbízott csősz vagy a kertgazda reggeli munkakezdésre és alkonyattal bezárta a rossz-szándékú emberek távoltartására. A kert birtokosainak természetesen volt kisajtó kulcsuk és ha néha késő estig is elbeszélgettek a Sestakerti bor mellett a présházban, így minden akadály nélkül kijuthattak a kertből. Ilyenkor a gazdák a kis kézilámpás fénye mellett sokszor vidáman bandukoltak hazafelé, tanúbizonyságot téve a Sestakerti bor erejéről. A szőlőskertekben a lakás építésének a tilalma csak az 1890-es években szűnt meg, amikor a Homokkert hosszas minisztériumi felterjesztések után először nyert törvényesen engedélyt lakóház építésére. Igaz, hogy ekkor már néhány törvénytelen letelepülő kint lakott a kertben. Minthogy a város korábban közúti adó szedésére volt feljogosítva, annak maradék nélküli biztosítására a városárka és sánc megszűnésével a városba vezető főbb utakon vámházakat, sorompókat állítottak fel. Hogy e sorompókat, vámházakat a várost körülvevő kerteken keresztül kocsival, kerékpárral el ne kerülhessék, ezért is állottak fenn a kertkapuk a második világháborúig. A kerteket átszelő utak, járások ugyanis nem torkolltak egységesen a sorompón kívül, illetve belül a közforgalmi utakba, így fennállott a lehetősége annak, hogy a kerti utak használatával az adóztatást kijátszák a kerten áthaladva. A kövezeti vám megszűnésével elveszett a kertkapuk vámbiztonsági jelentősége és ezzel együtt a további létjogosultsága. A kapuk készítésével általában az ácsok foglalkoztak. De azt látjuk az egykori feljegyzésekből, hogy korábban a molnárok, kerékgyártók is vállalták a különböző gyaloghidak készítését, árkok partok biztosítását, mellyékelését, jármolását, vagyis az árkok rézsűinek fával való megerősítését. így szükség esetén vállalták a kapuk kifaragását és felállítását is, minthogy sokszor közülök kerültek ki az ügyeskezű fej fafaragók is. Már az írásos emlékek között, melyek a városban élő különböző mesteremberekről adnak számot, ott találjuk az ácsokat, molnárokat. Sőt a céhek működésének ismertetésénél is az elsők között szerepelnek. Fadgyas Gáspár ácsmesterről az 1800-as évek elejéről pedig úgy emlékeznek 4 Szűcs István: i. m. 683. 5 A rajzok eredeti felvétel alapján a szerző munkája. 376