A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

7. kép. Kalapálás nyél nélkül. Németh E. felv. ha kalapálni akartak.

30 Szerintük így jobban ki lehetett kalapálni, mert könnyebben mozgathatták a kaszát az üllőn. Jó acílos kalapács kellett a kalapáláshoz, az élinek tompának kellett lenni, nehogy beszaggassa a kasza élét. A kaszakalapálás úgy történt, hogy a kaszát a munkahelyzetnek megfelelően ráfektették az üllőre, úgy hogy a kasza sarka a kalapáló jobb lábán, a kasza hegye pedig a ballába alatt legyen. A kalapács élével végigveregették a kasza élét a sarkától kezdve. A kalapácsnak csak a kasza élén kellett járni, mert ha beljebb ütöttek, akkor gombja lett a kaszának. Az ilyen kaszával nehéz volt dolgozni. Azt tartották, hogy a jó kaszás csak egyszer ment végig a kalapáccsal a kasza élén. Kalapálás után vizes fenküvel lehúzták a kasza élét. A jó kasza olyan lett a kalapálás és a fenés után, mint a borotva. Naponta csak egyszer kalapáltak, délben, mert akkor lehet a legjobban látni. Másik élezési mód a fenís volt. Minden 25— 40 m-es rendláb levágása után fentek. Minél sűrűbben fentek, annál tartósabb volt a kasza éle. A fenésnek két típusát alkalmazták a csegeiek. Aszerint, hogy a fenést a kasza mely részén kezdték, előrül fenést, illetve hátulrul fenést különböztettek meg. Ez csak attól függött, hogy ki hogyan szokta meg. Fenéskor a ka8. kép. Kerekorrú bocskor. Németh E. felv. 30 Hasonló eljárás volt szokásban a Zempléni hegység középső részén is. Ikvai N. 1967.109. 334