A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

4. kép. 1. Szórólapát. 2. Kákó 3. Kasza: a) óra, b) éle, c) lánája, d) sarka, e) ormója, f) örve, j) nyaka, g) csapója, h) koccsa. tottak. A megpuhult szarvat fenkű alakúra faragott fára rávertík, és ezen szárították meg. A szaru megszáradva fölvette az alakját. Az igényesebbek kicakkozták a peremét, virágokat, díszeket karcoltak oldalára. A felső peremébe két lyukat fúrtak, és drótból vagy vaskanál nyeléből akasztót csináltak rá. Ezzel akasztották fel a gatyakorcba munka közben. A tokmányosba vizet öntöttek, és abban volt a. fenkű. A marokszedők szerszáma a kákó és a salló volt. Az 1900-as évekig az általánosan használt marékszedő szerszám a kákó volt. A kákót erdőn választották ki. Vékonyabb kétágú fát vágtak ki. Az egyik ágát 25 cm-re, a másik ágát 60 cm-re elvágták. A rövidebb ágát meghegyezték. A kákó fejlettebb formájával is találkozhatunk Csegén. Ezt a típust élezett kákónak nevezték. Úgy készítették, hogy a kákó két ága közé eltört kasza élét vésték be. Ezzel el tudták vágni a talpon maradt íletet. Erősebb drótból, bogrács füléből is készítettek kákót. A kákót a használatból egyre inkább kiszorította a sarló. A marékszedő sarló alakja régebben hasonlított az aratósarlókhoz, de fogak nélkül készítették a helybeli kovácsok, s erősebb ívben hajlították meg a hegyét. Az arató sarló ugyanis nem volt alkalmas a marokszedésre, mert nem tudták felemelni vele a gazt.

27 Az 1920-as évektől terjedt el a gyárilag előállított, félkör alakú kaszasalló. A keresztelés után 27 Györffy L, 1928. 7. 332