A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

készített. Fejszéje élét is törött kaszából acíloztatta meg. A kaszának a tiszacsegeiek 3 fő részét különböztették meg. Szerintük van a tulajdonképpeni kasza, a nyele, és a csapója.

26 A kasza nyelét erős, szívós, de mégis könnyű fából készítették (bükk). A kaszanyelet a felvidéki tótokból vásárolták, vagy a helybeli kerékgyártóval csináltatták. A nyél a kaszás magasságával arányos volt, magasabb embernek hosszabb nyél kellett. Tiszacsegén az egykoccsos kasza használata terjedt el. Aratáshoz rövidebb nyelű kaszát használtak, mert nem kanyarították körül magukon a kaszások úgy, mint a fűvágáskor szokás. Ha rövidnyelű kaszája nem volt az aratónak, akkor görbébre hagyta kaszáját. Ilyenkor kisebb szögben kellett a nyélhez hajolnia, mint fűvágáskor. A csegei paraszt kétféle csapót használt, fűcsapót és aratócsapót. A fűcsapó csak egy ágú volt, az arató- 3. kép. Aratósarló. Németh E. felv. csapó több ágú lehetett. Ha nem volt egyágas csapó, akkor két-három fűcsapót helyeztek egymás fölé. A csapót alkalomadtán, erdőjáráskor vágták. Csapónak kisebb gyövist, facsemetét használtak fel. Kőris, szil és veresgyűrű fából készítették a csapót, mert ezeknek van erős fája. A levágott faágnak lenyúzták a bűrit és száraz helyre tették erősödni. A csapót a következő módon erősítették fel a nyélre. Vastagabb végét a nyél belső oldalához helyezték úgy, hogy a hegye a koccs felé, tehát visszafelé nézzen. Dróttal rákötötték a nyélre, s utána előre hajlították, majd dróttal vagy szíjjal hegyénél fogva lekötötték a kasza nyakához. Fontos tartozék volt a kalapácsostarisznya. Házivászonból, kopott szerdásból, zsákdarabból készítették. A kalapácsosban volt minden szükséges a kaszához: kétféle kalapács, az üllő, a tőke és bőrdarabok. A kalapácsos nem maradhatott el a jó kaszástól. A kaszanyélre akasztva vitte magával. Nézzük végig a kalapácsos tartalmát egyenként. A tokét mindenki maga faragja ki fanosfűc-faból. A felső peremére vaspántot tettek, hogy az üllő széjjel ne hasíthassa. A tetejébe tüzes vassal lyukat sütöttek az üllő számára. A jó acélos üllőt a kovácsok készítették. A kasza élét ezen kalapálták ki. Két kalapács kellett, az egyik vágóélű, a másik tompább volt. A tompábbal kikalapálták, a vágóval pedig kiigazították a kasza élét. Az igazításra akkor került sor, ha nagyon beszakadt a kasza éle. A fenkű „márványból" volt. A csegei ember szerint a vízcsíkos fenkű volt a jó. Az ilyen fenkövet az aratók egymástól is ellopták. A tokmányost szaruból készítették. Az elhullott vagy levágott szarvasmarha szarvát használták fel tokmányos készítésére. A szarvcsapról lehúzták a szarut, a szarvat, melyet meleg vízben megpuhí26 A Zempléni hegység középső részén az Alföldre járt kepés csinálta meg a kaszáját először csapósra. E terminus is jelzi a munkavándorlás irányát. Ikvai N., 1967. 109. 331