A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Bencsik János: A gabonafélék takarása, az emberi és állati erővel végzett szemnyerés módja Tiszacsegén a XIX. század végén

kat. hold szántó és 240 embervágó rét tartozott.

11 Ez a terület csupán töredéke volt a földesúri birtoknak. A falu telkes jobbágyai és zsellérei által szolgáltatott közel 3000 robotnap (gyalogrobotban számítva) aligha képezhette a XVIII. század végére egyre jobban megerősödött majorsági gazdálkodás munkabázisát. Ezért a majorságokban a XVIII. század közepétől viszonylag jelentős gazdasági cselédség jött létre, tehát tovább differenciálódott a falu társadalma. A gazdasági cselédség meglétére utalnak a református egyház anyakönyvi bejegyzései, továbbá az 1787-es fentebb idézett falutérkép adatai is. A földművelésre alkalmas partos, hátas területek közül a Görbeháton, Szilereháton, a Homokháton, az Orpolyán és a Szileshalom környékén volt a jobbágyok által használt telekföld.

12 A háromnyomásos újraosztásos földközösségi rendszer szabályozta a jobbágyok földhasználatát.

13 Ennek megfelelően a kalászosok vetésterülete a nyomáskényszer miatt úgy alakult, hogy az őszi vetésterületbe teljesen, a tavaszi vetésterület jelentős részébe a kalászosokat vetették. Ősszel búzát, kétszerest, rozsot és őszi árpát, tavasszal zabot, tavaszi árpát, tavaszbúzát és kölest vetettek. Kölest az őszi kalászosok után másodnövényként is vetették. Ezért a mezőgazdálkodás alapját a kalászosok képezték Tiszacsegén is még a XVIII. század végén és a XIX. század elején is. Ezt a megállapítást erősítik azok az adatok is, melyek az állatkárok becslése közben szinte nem is szólnak répa, kukorica, ill. burgonya kárról. Annál több említést tesznek a kölesről, jelezvén ez is a köles fontosságát a nép táplálkozásában. A terméshozam a XVIII—

XIX. század fordulóján négy-ötszöröse az elvetett magnak, az 1800-as évek közepén azonban már öt-nyolcszoros magot számítanak a károk becslésekor. Ha a jobbágycsaládok megélhetésének alapjául elfogadjuk a fél, esetleg negyed telekföldet, úgy a 211 jobbágycsaládból optimálisan is 54 család, tehát a község lakóinak negyedrésze élhetett meg a földművelés hasznából. A lakosság nagyrésze az állattenyésztés és a környező majorsági birtokok által kínált kereseti lehetőséget használhatta ki. Feltehető, hogy a szálláskertek kötött volta miatt állattartásra szolgáló tanyák, állások is szaporodtak. Tanyákról már az 1810-es évekből vannak adataink.

14 A falu alig termelt többet, mint amire a lakosságnak szüksége volt. Az 1778—79-es évekből ránk maradt bírói számadások adatai arra utalnak, hogy a falubeli jobbágyok csak zabot tudtak eladni.

15 Búzát, rozsot a környező településeken (Balmazújváros, Debrecen, Kunmadaras) és a majorságok gazdatisztjeitől vásárolt a község elöljárósága. A gabonaneműek éppen azért mert kevés termett belőlük, igen fontos szerepet töltöttek be a falu gazdasági életében. Táplálék is, fizetési eszköz is a termény volt. Természetbeni fizetés volt szokásban a különböző bérezésben. „Ezek szerint egy esztendőre a csikós bére: 1. Egy lótul Tizenkét Pénz, két Lótul még egy rend szerint való. Kenyér; Botskor pénz is, mely Tizenkét Pénzben Imputáltatik. 2. Hogyha pedig a Csikós Búzát kivan, Négy Lótul egy Véka búza, fele Osz 11 Tiszacsege Urbáriuma 1773. Nyíregyházi Állami Levéltár (továbbiakban NYÁL). 12 Lásd 1787-es falutérképet. 13 Molnár E., 1964. 323. 1. 14 „Misa Molnár szekérrel volt az Erdőn (Újszentmargita erdő) . .. megszólított, hogy a Győri háza felé egy fenékben talált két disznót. . . Gulyás Nagy Gergely mondta — vallja a tanú, hogy — hajtsam haza a disznókat, ott vannak a laposon, mert négy nap a szinjébe háltak. . ." „Misa a Szilfaháton ért utói bennünket (szekérrel. ..)..." Tiszacsege Közigazg. Iratok. 1808. DÁL. 15 DÁL Tiszacsege V/674/a/10. 328