A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Gunda Béla: Részletek a Magyar Néprajzi Lexikonból

bajlódni s a kapu hamar tönkremenne. Nem is szívesen vállalják a kapu gondozását, az arra való felügyeletet. А h-ak, a hosszúudvarok, lakói között az egymás segítésének, a gazdasági és társadalmi összeműködésnek számtalan megnyilatkozását ismerhetjük fel még akkor is, ha a lakók már nincsenek egymással rokonságban. Meghívják egymást a lakodalomba, a gyermekágyas asszonynak az udvarban lakók elvégzik a munkáját. Néhány évtizeddel ezelőtt a keresztelőre az udvarbeliek még mind hivatalosak voltak. Ha halott van a hosszúudvarhan akkor minden lakó — akár rokon, akár nem — gyászol. A távoli és nem rokonnál a gyász azonban csak addig tart, míg a halottat el nem temetik. Az udvarban lakók segítenek egymásnak a disznótorban, mosásnál, a mezőgazdasági munkák alkalmával, építkezésnél, stb. A katonának bevonuló legényt minden udvarbeli elkíséri a vasútállomásra. Mindez annak az emléke, hogy az udvarbeliek korábban egyetlen nagycsaládhoz, hadhoz tartoztak. Tulajdonképpen h-ak voltak azok az uradalmi cselédlakások, amelyeknél a közöskonyhától jobbra és balra építettek egy-egy vagy két-két lakószobát és kamarát. A lakóegységekből a ház hossztengelyébe 3—6 épült egy fedél alá. Osztatlan helyiségű Д-akat a neolithikumban, a bronz- és vaskorban Európában már építettek. Ilyenek voltak pl. az ukrajnai Tripolje-kultúra házai. Ezeket a — gyakran több, mint 50 méter hosszú — prehisztorikus Л-akat egyetlen nagycsalád, nemzetség lakta, de valószínű, hogy termények raktározására is szolgáltak. А Л-ак ismeretesek a természeti népeknél is (irokéz, jivaro indiánok, különböző délkeletázsiai törzsek). NK. 1957 123—124 (Morvay), NÉrt. 1940 12, 334 (Vajkai), Illyés é. n.

3 169, Vaj kai 1959 172, 175, 177, 218, Vajkai 1964 157, MésH. 1960 67—94 (Nagy), Gunda 1963 b 121—136, Prazák 1938 336—349, Svecová 1967 89—100, Clark 1952 140—163. Heverő. A Hortobágyon (Nagyiván környéke) a pásztorok kissé ívalakú, lapickához hasonló, egyik végén laposra faragott 40—70 cm hosszú eszköze, amellyel a bundáról a havat verik le. A h-t használat után a kunyhó nádkorcába dugják, a rajta lévő gúzskarika révén szegre akasztják. A bojtár, a fiatalabb pásztor kötelessége, hogy idősebb társa vállán levő bundát a hótól megtisztítsa, a gyakran 5—7 kg súlyú havat leverje. Mivel az állatokat nagy Hóverő, Hortobágy havazás idején ma már nem tartják a szabad ég alatt a h-t is ritkán használják, esetenként botjukkal helyettesítik. Fából, csontból készített hasonló h ismeretes a lappoknál, voguloknál, szamojédeknél, dolgánoknál, kor jakoknál, jakutoknál s az eszkimóknál. Az eszkimókhoz a h valószínű nyugatról került el. A magyar és az arktikus h-k az ecologiai viszonyok következtében kapták hasonló formájukat és funkciójukat. 238