A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1968 (Debrecen, 1970)

Gunda Béla: Részletek a Magyar Néprajzi Lexikonból

Gunda 1965 b 39—42, MésH. 1968 267 (Törő). íjas csapda. A Dunántúl keleti részén, a Duna-Tisza közén — de Erdély kivételével — szórványosan másutt is előforduló ürge fogására használatos csapda, amely az íj és nyíl elvén műköíjas csapda. Törökkoppány, Somogy m. dik. A fa tokban (a) mozgó szeges végű nyílvesszőt (6) az íj (c) felhúzása után egy pecekkel (d) rögzítik s a csapdát ráhelyezik az ürgelyukra. A kifelé tartó állatka az útjában levő pecket (d) elmozdítja, mire az íj működésbe jön s a szeges végű nyíl a fátokhoz szorítja az állatkát. Veszprémi, DunaTisza közi tapasztalatok nyomán 1837ben Balogh József kunszentmiklósi „physikus" az Ismertető Honi-, 's külgazdaságban és kereskedelemben с újságban erre a 'jeles ürgefogó' használatára hívja fel a figyelmet s 30 ezüst krajcárért el is készítette azt. A népnyelvben általában ürgefogó, ritkábban ürgecsapda (Hercegfalva), ürgekaloda (Monor), ürgekelepce (Galgamácsa) néven ismeretes. Az i-val Krajnában pelét, Dobrudzsában, Beszarábiában, Ukrajnában szintén ürgét fognak. Különböző prémes állatok fogására használják a csapdát a finnek, zűrjének, cseremiszek, obi-ugorok, szamojédek, baskírok, volgai tatárok és más ázsiai török népek is. Ismerjük az i-t XVII. századi francia vadászkönyvekből, Indonézia, Afrika területéről. Eredetéről még vita folyik, de a magyar i népi kultúránk kétségkívüli finnugor eredetű kultúrjava. A finnugor népek értékes prémesállat fogó i-ja nálunk mint ürgefogó él tovább. Gunda 1940 35—53, AE. 1953 23—90 (Korompay), Korompay 1968 199—210, Lagercrantz 1950 112—116. íjas hurok. Az í a felrántó hurkok egyik formája, amelynek az a lényege, hogy az íj alakban meghajlított felrántó rúdról (а) а hurkot (b) egy karóba vagy magába a felrántó rúdba fúrt lyukon keresztül vezetik s cövekkel (c) olyan módon rögzítik, hogy a felrántórúd rugalmassági ereje nem tudja a hurkot visszarántani. A cövekre vagy a karóra teszik a csalétket. Maga a hurok rá van terítve a rögzítő cövekre, amely a reá szálló madár súlya alatt kibillen, s a működésbe jövő hurok a karóhoz, a felrántó rúdhoz szorítja a madarat. Az inak több formai változata ismeretes. A hurokkal Erdélyben, a Dunántúl 239